Miskolcon is csökken több közszolgáltatás  díja. Ahogy arról korábban beszámoltunk a rezsicsökkentés érinti a szemétszállítás díját, de emellett a MIVÍZ Kft. által nyújtott szolgáltatásokat is.

 

A földgáz, az áram és a távhő szolgáltatás díjának 10 %-os mérséklése után 2013. július 1-től a víz- és csatornaszolgáltatás díjai is csökkennek a kormány intézkedéseinek köszönhetően.
A MIVÍZ Kft. 2013. július 1-től 10%-kal csökkenti lakossági díjait ellátási területén, Miskolcon és Felsőzsolcán. Ez azt jelenti, hogy az idén érvényes közműves ivóvízellátás és közműves szennyvízelvezetés, valamint a távfűtéses lakásokban nyújtott melegvíz szolgáltatás vízdíjának díjtételei, és a települési folyékony hulladék elszállításának (szennyvízszippantás) díjai is 10 %-kal csökkennek ez év július 1-től – tájékoztatta honlapunkat Üszögh Lajos, a társaság ügyvezető igazgatója.

Ebből adódóan a 2013. június 30-i, illetve az azt megelőző leolvasási időszakra vonatkozó szolgáltatásért a MIVÍZ Kft még a díjcsökkentés előtti áron, július 1-től azonban már a 10 %-kal csökkentett egységárak alapján számláz. Az árváltozás napját (2013.07.01.) is magába foglaló számlázási időszakra a fizetendő díjat a MIVÍZ Kft. a felhasználás időarányos megosztásával és a megfelelő díjtétel alkalmazásával állapítja meg. A kéthavi időtartamból a júniusi fogyasztás (10 nap) még nem tartalmazza a díjcsökkentést, de július 1-től augusztus 19-éig már 10%-kal kevesebbet kell fizetnie a fogyasztónak. boon.hu