Meghalt Katona Tamás

Nyolcvanegy éves korában elhunyt  Katona Tamás történész, politikus – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója szombaton. Fodor Pál – a család meghatalmazása alapján – elmondta: Katona Tamás, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének nyugdíjas munkatársa, neves történész, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc értő kutatója pénteken hunyt el, hosszú betegség után. Katona Tamás az egyetem elvégzése után könyvtárosként dolgozott. Az 1960-as évektől a Magyar Helikon, majd az Európa Könyvkiadónál volt szerkesztő és műfordító. Az 1970-es évek elején az Európa, illetve a Helikon jelentős részben az ő kezdeményezésére indította meg a mintegy ötven kötetből álló Bibliotheca Historicát. Szintén az ő szerkesztésében indult a Pro Memoria sorozat. 1990 és 1998 között volt országgyűlési képviselő, először az MDF, majd az MDNP színeiben. 1990 és 1992 között a Külügyminisztérium politikai államtitkári posztját is betöltötte. 1994 és 1998 között az I. kerület polgármestere volt. 2000-től 2002-ig pedig Magyarország varsói nagyköveteként dolgozott. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete Katona Tamást saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.