Kaszálnak a parasztok…

Egy év alatt közel 13 százalékkal drágult a termőföld, ezen belül 15 százalékkal a szántók ára Magyarországon – derül ki a KSH első ilyen témájú összesítéséből. Egy hektár szántóföld átlagára 2012-ben 670 400, míg bérleti díja 2011-ben átlagosan 32,8 ezer forint volt. 2011-ben a termelők mintegy 75 milliárd forintot fizettek ki bérleti díjként – ez pedig gyakorlatilag adómentes jövedelmet jelentett a tulajdonosoknak.

 

Tavaly jelentősen megugrott a termőföld ára: átlagosan 12,8 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal első alkalommal megjelenő, többek között a mezőgazdasági számlarendszer, a Nébih és a NAV adatainak felhasználásával készült összesítéséből. A jelentés szerint 2010-ben 6, 2011-ben pedig már 11,5 százalékkal emelkedtek a termőföld árak Magyarországon. Tavaly a szántók ára 14,9 százalékkal növekedett, így egy hektár országos átlagára 670 400 forint volt.