Hej.  Tizenéves korúakból álló csoport mesterséges gátat épített kő, beton és aszfaltdarabokból, fürdőzés céljából

A Hejőparkban homokzsákok, raklapok  tetején kell közlekedniük
mindazoknak, akik a Külső csabai utcában és a környéken laknak vagy ott
van telkük. Ezen a helyen pár héttel ezelőtt lépett ki a medréből a Hejő
patak és az erre illetékesek ahelyett, hogy a patak medret vizsgálták
volna meg, hol keletkezett akadály helyette homokzsákokból építettek
mesterséges gátat. Ezzel a megoldással még nagyobb lett az árvíz a
Hejőparkban, így sikerült a bolhából elefántot kreálni, miskolci módra.
Hivatalosan még meg nem erősített információ szerint 6 millió forintba
kerülne a patak meder kitisztítása, azonban ha ez megtörténne, akkor a
patak alsó szakaszán okozna problémát a megnövekedett víznek a
mennyisége. Tehát a szakemberek szerint patt helyzet alakult ki, de
ettől maradt a kérdés, hogy még is minek köszönhető a hirtelenjében
bekövetkezett árvíz a Hejőparkban? A kérdésre a válasz a Benedekalja
utca elején lévő hídnál található, ahol pár héttel ezelőtt tizenéves
korúakból álló csoport mesterséges gátat épített kő, beton és
aszfaltdarabokból, fürdőzés céljából. Azonban ahhoz, hogy a Hejő patak
többet ne áradhasson ki, ennek a mesterséges gátnak a felszámolása is
kevés itt teljes mederkotrásra, azaz mélyítésre és szélesítésre van
szükség. Vajon mikor lesz rá pénz?

 

Kanyog Miklós