Döbbenetes, min agyalnak az antiorbánisták!  Fantasztikus kormánylistát publikált Tóth Zoltán.

 

Emlékeztek a bozontos szemöldökű Tóth Zoltánra , aki sok évig volt az Országos Választási Iroda vezetője, és annak ellenére szupertechnokarataként jelent meg a médiában, hogy többször volt MSZP-s államtitkár, és a rendszerváltáskor pedig a kommunista állampártot képviselte a kerekasztal-tárgyalásokon? De közben az Antall-kormány alatt is belügyi főosztályvezető tudott lenni. Na, ő közölt a blogján egy szája íze szerinti „nemzeti válogatottat” az Orbán-ellenes ellenzék krémjéből. Kálmán Olga listavezetővé tételével egyszerre teljesítette be az össze balos nagymama álmát.

Demokratikus ellenzék listavezetője és szószólója: Kálmán Olga, független

Köztársasági elnök: Kéri László, független

Országgyűlési többség frakcióvezetője: Mesterházi Attila, MSZP

Országgyűlés elnöke: Lendvai Ildikó, MSZP v. elnöke

Miniszterelnök: Bajnai Gordon, Együtt 2014

Gazdasági miniszter: Petshnig Mária Zita, független

Európai uniós ügyek minisztere: Bokros Lajos, MOMA

Államkincstár miniszter: Vámosi-Nagy Szabolcs, független

Belügyminiszter: Kuncze Gábor, független
Ízelítőnek itt a lista eleje, de remek nevek vannak benne később is, elég annyit mondanom, hogy a leendő kulturális miniszter maga Ungvári Tamás!!! cink.hu