Jenei LaszloMegtörtént.  Betörtek. Kijött a rendőr, 1 perc alatt elment, otthagyva a szomszéd házból átszaladó anyámat egyedül, h majd jönnek a nyomrögzítők. Mire beértem a városba, áthúztam a városon, s felértem a hegyre kocsival, még mindig nem voltak. Mindegy. Most abban az ágyban kell aludnom, ahová a fiókjaimat borogatták a kedves polgártársaim. Mindent feltúrtak, Kleist és Huizinga ki volt rúgva az ajtó elé, begurulhattak a sok könyvtől. Több értékesebb tárgynak annyi, s képzeljétek, az egyik itt hagyta a pár cipőjét. Felvette a barna félcipőmet, s a sajátját elfelejtette elcsomagolni. 4 hatalmas csavarral ideiglenesen zártnak minősítettem az ajtót, most ülök előtte; fölcserélhetetlen érzés, olyasmi, mint a zuhanás. Úgy érzem, ízekre szedhető lettem; mintha egy kulcslyukon át nézném azt a helyet, mely a személyes boldogság tere volt… (töltött pisztollyal fészbukozom — éppolyan tanácstalan az ember, mint pisztoly nélkül volt)