Az önkéntesség ünnepét, az önkéntesek munkájának elismerését is jelentő Önkéntesek Napját idén június 1-én tartják meg országos szinten. A Szikra Alapítvány, mint Önkéntes Központ, összefogásra hívja a megyei szervezeteket, intézményeket. Kezdeményezésünkkel szeretnénk elérni, hogy a megye, a régió közösségei bemutatkozzanak, aktívan vegyenek részt az Önkéntesek Napján, egy önkéntes akció megvalósításával.
Célunk az önkéntes tevékenység népszerűsítése, helyi önkéntes akciókon keresztül. Hisszük, hogy az önkéntesek bevonásával végrehajtott, közérdeket szolgáló tevékenység növeli az emberekben a társadalmi felelősségvállalást, valamint jó példát közvetít a nyilvánosság felé, ezáltal is népszerűsítve az önkéntességet.
Az Önkéntesek Napjához csatlakozókat és programjaikat egy közös honlapon
http://onkenteseknapja.szikraalapitvany.hu/ mutatjuk be. Május 31-ig várjuk azoknak a szervezeteknek a jelentkezését, akik szeretnének csatlakozni a kezdeményezéshez.
A kezdeményező:
A miskolci Szikra Alapítvány. Szervezetünk fő célja a civil szervezetek támogatása, térítésmentes tanácsadásokkal, fórumokkal, képzésekkel, hetente megjelenő elektronikus hírlevéllel, folyamatosan frissülő honlappal. A civil szervezetek érdekében végzett tevékenységeknek köszönhetően Miskolcon többek is Civil Házként tartják számon a Széchenyi u. 19. 4/3. alatti irodánkat.
Alapítványunk 2011-től Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Önkéntes Centrumként is működik. Ezzel kapcsolatos fő tevékenységünk az önkéntesség népszerűsítése, például önkéntes akciók szervezésével, ahol a lakosság kipróbálhatja, miért jó önkénteskedni. Továbbá segítő információval látjuk el a lakosokat, akik önkéntes tevékenységet szeretnének végezni.
Az alapítványunk honlapja: www.szikraalapitvany.hu
További információk:
Garbóczy Levente
Miskolc, Weidlich udvar, Széchenyi u. 19. 4/3.
Tel: 46/504-730; 30/812-30-07
onkentes@szikraalapitvany.hu