Az MSZP cserébe a Népszavát tömte pénzzel. Semmi túlzás sincs a bér-vagy szolgasajtó kifejezésekben.

 

Kikérte és meg is kapta a 444.hu a parlamenti fraciók 2011 és 2013 közötti szerződéseit. Ezekből kiderül, hogy kinek és milyen cégeknek mennyit fizettek ki a pártok képviselőcsoportjai, akik ebben az időszakban összesen 6,4 milliárd forintunkat költötték el.

A 444.hu az 1500-nál is több szerződés feldolgozásának elején tart, de már több pikáns ügyet kitúrtak. A kedvencem, hogy mindkét oldal szemérmetlenül támogatta a saját bérújságróit. Huth Gergely, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettesének cége idén már legalább 1,2 millió forintot kapott tanácsadásért. Ennek van internetes leágazása, ugyanis Huth tulajdonostársa és nemzetes kollégája, Szenvedi Zoltán csinálja a pestisracok.hu-t. Cserébe a Népszava 2011-12-ben három alkalommal összesen majdnem 9 milliót kapott az MSZP-frakciótól kiadványterjesztésre.

A legbizarrabb húzás, hogy a Fidesz a frakcióján keresztül támogatja anyagilag Grosics Gyulát, de minden létező áljogcím közül éppen „törvényjavaslattal összefüggő háttéranyaggyűjtés” címén kapott 1,3 milliót a 86 éves kapus.

update: először Magyar Nemzetet írtam Magyar Hírlap helyett a Huth Gergely-es résznél, elnézést. cink.hu