Miskolci képviselő vitte a Felcsútot a csúcsra

„Engem kérdezni? Inkább az edzőt” – utasította el a Magyar Rádió riporterének interjúkérését Orbán Viktor miniszterelnök, jelezve, a Felcsút történelmi sikerében neki nincs sok része.
Azt ugyanakkor maga írta az évkönyvbe: „lépésről lépésre haladunk”. De abban talán még ő maga sem hitt, hogy 2014 tavaszán csak ki kell sétálnia a házából, és máris láthatja a Fradit vagy az Újpestet.

 

„Hogy ez életem napja-e? Amikor a Diósgyőrrel bajnok lettem, akkor azt mondtam, az volt életem napja a fiam megszületése mellett. Ha ezt annak vesszük, akkor már háromgyerekes apa vagyok, mert ezt a napot csak a másik kettőhöz tudom hasonlítani” – mondta Benczés Miklós edző. A 44 éves mestert 2012 április elején menesztették Diósgyőrből, nem költözött ide, de még a környékre sem, a családját Borsodban hagyta, és Miskolc és Felcsút között ingázik. Igaz, két fronton kell helytállnia: Miskolcon Fidesz-színekben önkormányzati képviselő.

Így alakult

„Amikor idejöttem, nem volt dac bennem. Ambíció és becsvágy annál inkább. Szerettem volna dolgozni, alkotni. Voltak NB I.-es ajánlataim, de valami azt súgta, itt jó helyen leszek, sokat tanulhatok. Paulo Sousától [a Videoton volt portugál edzője] pedig lehetett. Ezért 2012 nyarán úgy döntöttem, Felcsúton tudok kiteljesedni. Nem gondoltam volna, hogy ebből ilyen gyorsan élvonal lesz. Az első ötben akartunk végezni, de állunk a kihívás elébe.”

A felcsúti Puskás Akadémia FC-nek még három mérkőzése lesz az NB II.-ben, de 67 pontos, és tíz ponttal vezet a második Kozármisleny előtt, így a további eredményektől függetlenül már bajnok. index.hu