Négy trafik koncessziós jogát  is elnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kabinetfőnökének felesége Szentendrén és Budakalászon – írja az átlátszó.hu.

Fodorné Bene Kata Beatrix igen sikeresen szerepelt a nemzeti trafikpályázaton, hiszen Szentendrén három, Budakalászon pedig egy nemzeti dohánybolt működési engedélyét nyerte el. Fodornét a helyi lakosok nem is ismerik, korábban nem foglalkozott dohánykereskedelemmel.

Az Opten cégadatbázis szerint egyetlen cégben, a szentendrei székhelyű Dor-Ka Média Szolgáltató és Tanácsadó Bt.-ben érdekelt, amelynek tevékenységi köre többek között a film-, videó- és televízió-program terjesztése, napilap- és könyvkiadás, hírügynökségi tevékenység.

 

Ők készítették például a 2005-ös A fehér galamb című dokumentumfilmet. A Dor-Ka Média alapítója az atlatszo.hu értesülései szerint Bene Kata Beatrix férje, Fodor Gergely, akinek szülői házába jegyezték be a céget. Fodor Gergely amellett, hogy történész, igazgatásszervező és producer, az NMHH elnöki kabinetfőnöke és a Filmszakmai Bizottság tagja.

A szentendrei pályázatokon Fodorné nyerte el a legtöbb trafikindítási jogot, de nem sokkal marad le mögötte Rédai-Simon Ágnes Judit. Ő annak a Simon Péternek a lánya, aki korábbi üzletei révén fél milliárd forinttal tartozik Szentendrének, mégis tavaly ősszel kinevezték a városi fejlesztési iroda élére. Rédai-Simon a szentendrei két dohánybolt mellett Leányfalun, Tahitótfalun és – Fodornéhoz hasonlóan – Budakalászon nyithat egy-egy trafikot, írja a lap.