Májusi eső aranyat ér

Csütörtökre a várható heves  zivatarok miatt több megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A heves zivatar miatt Baranya, Somogy, Vas, Veszprém, és Zala megyékre másodfokú, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna és Pest megyékre, valamint a főváros területére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

 

Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

Csütörtök délutántól, estétől a Dunántúlon több helyen intenzív zivatar várható, délután még inkább csak a nyugati, délnyugati országrészben (az Alpokalján) alakulnak ki zivatarok, melyeket viharos szélroham, felhőszakadás és jégeső kísérhet. Este már a Dunántúl nagyobb részén is lehetnek zivatarok, amelyek helyenként 90 kilométer per órás erősséget meghaladó széllökésekkel járhatnak, továbbá nagy méretű jég is hullhat.

A napi középhőmérséklet főként délen, városi környezetben 25 Celsius-fok közelében alakul. Az előrejelzés szerint csütörtökön a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között várható.