Ismert MSZP-s politikusok rokonai és jobbikos önkormányzati képviselő is található a trafikkoncesszió nyertesei között. A Magyar Nemzet kutatásából kiderül, a szocialisták által márciusban szervezett éhségmenet egyik vezetője, a sellyei polgármester felesége is sikerrel pályázott.

Több MSZP-s politikus rokona, köztük a szocialisták februári éhségmenetét szervező sellyei polgármester felesége is koncessziót nyert a trafikpályázaton. Az ellenzékhez köthető dohányárusításra jogosultak köréről az mno.hu adott hírt először. Minderre azután derült fény, hogy az MSZP a héten a legfőbb ügyésznél tett feljelentést. A párt szerint ugyanis fideszes politikusok döntöttek a dohánytermékek árusításáért benyújtott pályázatokról, amivel kapcsolatban Mesterházy Attila hétfőn kijelentette: ez felveti a hivatali visszaélés és befolyással való üzérkedés büntetőjogi tényállását.

Az MSZP vádjait azonban cáfolja, hogy több baloldali politikus rokona is koncessziós jogot nyert. Köztük van Sellye polgármestere, Nagy Attila felesége is, aki Baksán nyert jogot dohánytermékek árusítására. A Baranya megyei Sellye februárban vált ismertté, onnan indult ugyanis Budapestre az MSZP által éhségmenet néven szervezett demonstráció. A vidéki közmunkások nehéz helyzetével kampányoló MSZP-s demonstrációt akkor több kritika érte. Nagy Attilának az éhségmenetben vállalt vezetői szerepét Jaguar típusú autója miatt kérdőjelezték meg, később pedig kiderült, több menetelő szocialista egy gyöngyösi wellness-szállodában pihente ki fáradalmait. A Magyar Nemzet megkereste Sellye polgármesterét, aki elismerte, hogy felesége nyert a dohánykoncessziós pályázaton. A hosszas telefonbeszélgetés végén azonban figyelmeztette a lapot, hogy semmilyen formában nem járul hozzá az elhangzottak közléséhez.

Szintén Baranya megyében nyert árusítási jogot egy baloldali – volt SZDSZ-es – polgármester felesége. Mali Zoltán, Drávapiski vezetője elismerte, felesége Alsószentmártonon bővítheti ki vendéglátó egységét dohánybolttal. A faluvezető szerint az ellenzék és a sajtó is „erősen túloz”, amikor kritikákat fogalmaz meg. Hozzátette, ironikus, hogy épp Szakács László, a Baranya megyei MSZP választókerületi felelős ostorozza a leghangosabban pártjából a trafikpályázat körülményeit, mivel több megyei településen is ellenzéki polgármesterek családtagjai nyertek. Szakács kedden tartott sajtótájékoztatót Pécsett a „dohánymutyiról”. A Magyar Nemzet telefonon kereste Szakácsot, s azt kérdezte tőle, az új fejlemények fényében fenntartja-e vádjait. A párt sajtóosztályán keresztül a lapnak csak annyit üzent, már elmondta véleményét, és nem kíván a továbbiakban nyilatkozni.

Az MSZP korábbi pénztárnoka, Puch László rokonsága is sikeresen pályázott: a szintén baranyai Lánycsókon sógornője nyithat dohányboltot, míg testvére a Tolna megyei Madocsán nyert koncessziót. A lap megkeresésére a politikus elismerte, hogy családtagjai a trafikpályázat nyertesei, habár úgy látja, többségében politikai alapon zajlott a pályázatok elbírálása. Az egykori pártpénztárnok leszögezte, leginkább azt sajnálja, hogy főként olyanok nem üzemeltethetnek trafikot a jövőben, akik harminc éve ezzel foglalkoznak.

A teljes cikket a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatja.