Mégis Sipos F. Tamás lett a Republic énekese      /bloghu/langologitarok

A Republic a Facebookon jelentette  be hivatalosan (az eszakhirnok.com az elsők között írta meg már korábban)azt a már igazából pár napja teljesen nyilvános hírt, hogy Sipos F. Tamás fogja pótolni a nemrég elhunyt Cipőt a koncerteken.  Hogy ez most csak ideiglenes vagy állandó, arról nem szól a közlemény, ahogy arról sem, hogy milyen néven folytatják tovább. Az írás arról szól, hogy viszik tovább a Republicot egy új, „segítő” hanggal. „Ezt a hangot Sipos F. Tamásban találtuk meg, aki eddig is ezer szállal kötődött hozzánk. Több mint negyed százada, az 1988-as Interpop fesztiválon kötöttünk barátságot, ahol egymás után lépett színpadra Patai Tamás a Moho Sapiens, Nagy László Attila a Fan – Fan, Boros Csaba a Känguru és Sipos F. Tamás az Exotic színeiben. Később Cipő és Tamás is megismerték egymást Czakó Ildikó (Gombóc) személyén keresztül (ő nevezte el Lacit Cipőnek).” – írja a zenekar és még odateszik a kételkedőknek: „Végül egy misztikus párhuzam: Sipos F. Tamásnak – akárcsak a zenekarnak – február 23-án van a születésnapja !”

 

A Blikk járt a zenekar próbáján, ahol Sipos F. Tamás elárulta, hogy néhány dalt (Kedves hazám és Szeretni valakit valamiért) megkönnyezett. Sipos amúgy természetesen ismerte Cipőt, de nagy barátok nem voltak, lévén mindketten zárkózott emberek, az ilyenek pedig nem tudnak egymással elmélyülten beszélgetni. Az Exotic frontembereként is ismert Sipos inkább Boros Csaba basszusgitároshoz kötődik a Republicból, akinek édesapja már a kilencvenes évek legelején azt jósolta, hogy a fia és Sipos egyszer majd egy színpadon fog állni. – írja a Blikk. A bulvárlap amúgy azt is megírta, hogy Sipos és az Exotic többi tagja mostanában nincs nagyon jóban, ugyanis a Republic miatt háttérbe szorultak az Exotic dolgai.

A Republic ma este adja első koncertjét Cipő nélkül az egri EFEN-en, ahol egy megemlékezéssel nyitnak, Boros beszél majd az elmúlt hetek eseményeiről, és végül színpadra invitálják Sipos F. Tamást. Az énekest amúgy szintén Boros hívta fel azzal a hírrel, hogy meghívja a zenekarba, amit Sipos azonnal el is fogadott. – írja a Blikk.

Sipos F. Tamás neve amúgy szinte rögtön felmerült Cipő márciusi halála után. Akkor a csapat tagadta, hogy már kiválasztották volna az új frontembert, sőt, azt állították, hogy nem akarnak senkit bevenni elhunyt társuk helyére. A zenekar folytatása amúgy a rajongókat is megosztja. Sokan arra hivatkoznak, hogy Cipő nem akarta volna folytatni, ha valaki meghal közülük, és ezt egy interjúban is elmondta, de még a folytatás mellett lévőknél is kicsapta a biztosítékot, hogy alig temették el Cipőt, a Republic már köti is le a koncerteket. A néhai énekes családja pedig egyenesen kegyeletsértésnek vesz bármit, amit a Republic tesz. A huzavonát amúgy Tóth Zoltán gitáros is méltatlannak találta, így kiszállt a csapatból. Helyette Halász Gábor lép majd fel Egerben ma este.