Gyönyörű függőkertje lesz  Miskolcnak: 265 millióból valósul meg

Megújul az idegenforgalmi főszezonra  a lillafüredi Palotaszálló alatti függőkert, a 265 millió forintos beruházás része a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése című, több mint 2,4 milliárd forintos projektnek – mondta Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

 

 

Az MTI információi szerint az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a miskolci önkormányzat az Észak-Magyarországi Operatív Program pályázatán nyert Diósgyőr és Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztésére több mint 2 milliárd forintot.

A projekt tartalmazza a diósgyőri vár fejlesztését és a lillafüredi függőkert felújítását, funkciókkal megtöltését is.

 

Lillafüreden 1927 és 1930 között Lux Kálmán tervei alapján, neoreneszánsz stílusban épült fel a Palotaszálló, mely egy meredek emelkedő tetején található.

Ennek megerősítésére támfalakkal tagolt teraszos sétányrendszert alakítottak ki. Innen nyílik az Anna-mésztufabarlang és több kisebb kőfülke, itt áll József Attila szobra és István főherceg látogatásának emlékoszlopa. A függőkertet két oldalról a Szinva, illetve a Garadna határolja.

Szeptemberre készül el

A megújuló függőkert minden egyes teraszrésze új tartalmat kap, a vízesést pedig új kilátópontokról lehet majd megtekinteni.

14 gyönyörű hegyvidéki kirándulóhely itthon 14 gyönyörű hegyvidéki kirándulóhely itthon

A létesítmény innovatív, egyedi, nemzetközi szinten is versenyképes turisztikai látnivalóvá szépül, mely az idegenforgalmat még jobban fellendítheti. A függőkert megújuló teraszait folyamatosan adják majd át, míg a teljes projekt várhatóan szeptemberre készül el.