Boston.  Ketten a helyszínen vesztették életüket, a harmadik áldozat a kórházban halt meg órákkal a robbantás után

Hárman meghaltak, nyolcvanan  megsebesültek két erőteljes, egymást követő robbanásban a bostoni maratonfutás befutója közelében, de bostoni lapok meg nem erősített információi  szerint 140 felett lehet a sérültek száma. Ketten a helyszínen vesztették életüket, a harmadik áldozat a kórházban halt meg órákkal a robbantás után. 17 sérült állapota kritikus. A CNN információi szerint az egyik áldozat egy 8 éves fiú, és a sebesültek között is legalább nyolc gyerek van még. Az egyik bostoni kórház megerősítette, hogy többek között egy 2 éves kisfiút ápolnak súlyos fejsérüléssel.

 

A maraton befutójánál találtak még egy robbanószerkezetet, de ez nem robbant fel. Deval Patrick massachusettsi kormányzó azt mondta, hogy egy harmadik robbanás is volt a JFK-könyvtárban, azonban egyelőre nem tudni, hogy összefüggésben állt-e a maratonnál történt esetekkel. Ott senki sem sérült meg. A rendőrség egyelőre úgy látja, hogy a könyvtárban technikai hiba okozta a detonációt, vagy tüzet. A New York Times helyi lapokra hivatkozva azt írta, még egy fel nem robbant bombát találtak a rendőrök a városban, és egyet Bostonon kívül, Newtonban a maraton napján. Az egyik helyi tévé egy parkolóházban talált gyanús csomagról számolt be, a Wall Street Journal pedig összesen öt robbanószerkezetről írt.