A gazdasági válság egyik fő oka az volt, hogy sok bankár kokain hatása alatt hozott döntéseket

…állítja a brit kormány korábbi  fő drogtanácsadója, David Nutt. A korábban jónevű Nutt, a londoni Imperial College neuropszichofarmakológus professzora a Sunday Timesnak adott interjút.

 

„A bankárok kokainhasználata miatt kerültünk ebbe a szörnyű helyzetbe” – idézte az Independent Nuttot, aki szerint a bankárok túl magabiztosak voltak a drog hatása alatt, és ezért olyan kockázatokat vállaltak, amiket nem kellett volna. Nutt úgy véli, a kokain tökéletes drog volt a pénzügyi világban, amit az izgatottság és a pörgés jellemez. A professzor szerint már a Barings Bank 1995-ös csődjéhez is a kokain vezetett.

David Nutt ezzel gyarapította merész kijelentéseit. A professzor 2009-ben amiatt hagyta el tanácsadói posztját, mert egy publikációban leírta, hogy az ecstasy nagyjából annyi bajjal jár, mint a lovaglás. Azt is állította, hogy az ecstasy és az LSD kevésbé ártalmas az alkoholnál. Legutóbb múlt héten kavart nagy vihart azzal, hogy a varázsgombát 2005-ben betiltó törvényt támadta.

A Guardian egyik szerzője, egy, a Wall Street forgatagában 12 évet töltő bankár szerint ugyanakkor van abban valami, hogy a kokain hozzájárult a válsághoz. Mint írja, Bernie Madoff irodáját csak Északi-sarkként ismerték, állítólag annyi „hó” volt ott, és nyílt titok volt, hogy Jimmy Cayne, a Bear Stearns colt CEO-ja egy kokainnal teli gyógyszeres üveget hord magánál. A volt bankár szerint a drog hatása alatt a Wall Street-i alkalmazottak igen meggyőzően tudtak beszélni olyan dolgokról, amikhez nem értettek, és csak bekokainozott pojácák vennének több milliárd dollárnyi gyanús kötvényt.