A vádirat szerint a három vádlott a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságon dolgozott és dolgozik nyomozóként.  2009 augusztusában az egyik kövesdi középiskola tanára feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert valaki a családi házának falát festékkel öntötte le, amivel 100 ezer forint kárt okozott, és őt és feleségét is telefonon zaklatták.
A rendőrségi nyomozás során fény derült a telefonbetyár személye, aki tagja volt egy háromfős diáktársaságnak, akik sérelmezték, hogy tanáruk nem vitte el őket az osztálykirándulásra. Szükségesé vált a fiatalok kihallgatása, ezért 2010 márciusában az első és másodrendű vádlott megjelent a középiskolában, és az akkor még 18. életévüket be nem töltött három fiút szabályszerű idézés, a törvényes képviselők és az iskolavezetés előzetes értesítése nélkül kihallgatásra a kapitányságra vitte, ám az intézkedésről elmulasztottak jelentést írni.

A kihallgatás során a telefonbetyárt a másodrendű vádlott azzal fenyegette, hogy ha nem ismeri el a cselekmények elkövetését, kilógatja az ablakon, kollégája pedig kétszer pofonvágta, a gyerek így végül elismerte a telefonhívásokat. A srác tanúvallomásáról a kihallgatáson jelen nem lévő harmadrendű vádlott vett fel valótlan tartalmú jegyzőkönyvet.
A két kihallgató rendőr a másik sráccal sem bánt kesztyűs kézzel, a kihallgatása során ő is kapott pár pofont, miközben durván és fenyegetően beszéltek vele, mire ő is bevallotta, hogy kétszer felhívta korábbi osztályfőnökét. A fiúk nyolc napon belüli sérüléseiről orvosi látlelet készült. A Debreceni Ítélőtábla dr. Háger Tamás vezette büntetőtanácsa helyben az első fokon született nagyon gyenge ítéleteket.