Skip to content

Ő elvileg az értelmesebb politikusok közé tartozik

SNAGYÍT

Hála istennek kiderült, hogy nem vagyok bolond. Már-már azt hittem, amikor Lázár János azt nyilatkozta, hogy ő senkit sem jelentett fel kommentek miatt, mindössze egy polgári keresetet nyújtott be a Délmagyarország kiadója ellen.

Nem egy, hanem már hét kommentelőt hallgattak ki gyanúsítottként Lázár „Mimóza” János… Tovább…

Hiszen nem sokkal korábban hosszan beszélgettem Törő Sándorral, a Csongrád Megyei Főügyészség főügyész-helyettesével, aki világosan megmondta, hogy Lázár ismeretlen tettes elleni ügyészségi feljelentése miatt kezdtek nyomozni és hallgattak ki eddig gyanúsítottként 7 feltételezett kommentelőt. Most azonban maga a Délmagyarország rakott ki egy cikket az ügyről, amiből kiderül, hogy Törő nekik csütörtökön, a Lázár-féle tagadó nyilatkozat után szintén azt nyilatkozta, hogy bizony Lázár János volt a feljelentő.

Én azt feltételezem, hogy Lázár János hülyének nem hülye, ezért rájött, hogy minden idők legnagyobb kommentelők elleni akciójának kezdeményezőjeként nem lesz népszerű, így most már próbál kihátrálni az ügyből. Mivel a győri polgári perben tárgyalás is volt, azt letagadni lehetetlen, de a feljelentés kiretusálását legalább érdemes megpróbálni.

Ahogy a Lázár János által perbe fogott kommentelők esete is mutatja, a modern Magyarországon jól… Tovább…

Az egész ügyben az a legfélelmetesebb, hogy észrevettem, hogy Törő Sándorra, akiről ez előtt az ügy előtt őszintén szólva nem is hallottam, elkezdtem hősként, az igazság bajnokaként gondolni. Pedig nem tett mást, mint nyilatkozattételre kijelölt vezető ügyészként nyilatkozott egy érdeklődő újságírónak. Vagyis teljesítette a munkaköri kötelességének egy kis szeletét. A helyzet ma Magyarországon mégis olyan, hogy Törő eszméletlenül bátornak, sőt vakmerőnek tűnik. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem bánta meg, amiért egyszerűen csak normális volt, és bántódása sem esik azért, mert kimondta az igazságot. Ami még csak nem is valami hatalmas leleplezés volt, hanem egyszerű, száraz, jegyzőkönyvi kérdés. Lázár pedig minden kommentet megérdemel, amit kapott és kapni fog. Nem is az erőszakossága, hanem a korlátoltsága miatt, hiszen ő elvileg az értelmesebb politikusok közé tartozik, akiknek evidenciának kéne lennie, hogy a választópolgárok sértő véleményét el kell engedni a fülünk mellett, nem pedig feljelentgetni a lakosságot.

Ez egy ilyen műfaj, anyázzák az embert. Én újságíró vagyok, azokból élek, akik kommentelnek, így nem sértődhetek meg semmilyen hozzászóláson. Lázár János nálam még sokkal jobban él a kommentelőiből, úgyhogy neki duplán meg kéne húznia magát. Lázárnak az egésszel, akaratán kívül, egyébként jót is tett. Az a Délmagyarország, amelyik először azzal küldte el az egyik kihallgatott kommentelő fiát, hogy nem akarnak foglalkozni a sztorival, később mégis lehozott egy cikket a témában, majd ma ismét írtak róla, megszólaltatva a Lázárt meghazudtoló Törő ügyészt.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük