„Összességében négy kulcstémával  foglalkozom, az energiacella mellett egy másik találmány is nemzetközi fontosságú” – mondta Széles Gábor nagyvállalkozó saját lapjának adott interjújában.

 

Arra a kérdésre, hogy miért a facebookon, és miért nem a Magyar Hírlapban csepegtet információkat készülő projektjeiről, Széles elmondta, szó sincs arról, hogy negligálná a Magyar Hírlapot, hiszen ez a kedvenc újságja, PR-szempontból viszont az energiacella kommunikációjára alkalmasabb a facebook.

Úgy vélte, lehet, hogy az energiacella feltalálói egyszer majd Nobel-díjat is kaphatnak, ő mindenesetre nincs a feltalálók között, az ő feladata a gyártás. „Célunk az is, hogy a projekt mellé álljon több ország kormánya is, és szinte egyszerre jelentse be három-négy ország miniszterelnöke, hogy ez fontos a számukra, illetve az Európai Unió országai számára” – mondta.

Másik találmányáról elárulta, a dízelmotorok fogyasztásának és környezetszennyezésének redukálásáról szól, de titoktartási kötelezettségből és más okokból sem nyilatkozhat a részleteiről. „Annyi bizonyos, hogy világviszonylatban ez is számottevő projekt lesz. Alapvetően módosíthatja az autógyárak fejlesztési stratégiáját a következő években” – vélte.

A harmadik kulcstéma egy hatékonyan működő csomagküldő szolgálat kiépítése, a negyedik pedig a zalacsányi kastélyszálló-projekt. E kettő azonban vélhetőleg eltörpül az energiacella mellett, Széles 500 éve nem látott növekedést, Orbánnak pedig újabb kétharmadot ígért, ha terve megvalósul.