Sebestyén László, a terület fideszes  országgyűlési képviselője bírálta a szocialistákat: „Most azok gyűjtenek aláírásokat az ügyelet megmentéséért, akik korábban sorra szüntettek meg osztályokat, ürítettek ki épületeket, majd beolvasztották a kórházat a Semmelweisbe.”
„A fideszes városvezetés nem akarja a diósgyőriek életét veszélyeztetni, azzal, hogy nem megfelelő az ügyelet, s erre az áldatlan állapotra megfelelő szakmai választ adott” – jelentette ki a polgármester. Azt is elmondta: a Prehospital Med Kft. június 1-től működteti majd az ügyeletet. A kiszervezés eredményeként a felnőtt ügyelet egy telephelyen – Miskolc, Csabai Kapu 9-11. szám altt – működne napi 24 órában. boon.hu