A falon keresztül törtek volna be a cigányok

Polgárőrökre támadtak cigányok

a jászberényi Neszűrben. A vasárnap éjjeli járőrözés során szolgálatot teljesítő egyenruhások betörésen kaptak idegeneket, akiket megpróbáltak feltartóztatni.

 

A szoljon.hu cikke szerint a bűnözők egy csákány segítségével, a falon keresztül akartak bejutni az egyik hétvégi házba, amikor tetten érték őket. Ekkor menekülni kezdtek, azonban egyiküket elfogták a Neszűri Polgárőr Egyesület emberei. Lefoglalták a csákányt is, amivel korábban a falat próbálták meg átütni.

A cigányok 20-25-en tértek vissza a helyszínre, hogy társukat kiszabadítsák. A szoljon.hu beszámolója szerint agresszíven és hangosan próbálták elzavarni a polgárőröket, közben a csákányt is megpróbálták elvenni tőlük.

Szerencsére nem került sor tragédiára, a polgárőröknek sikerült a rendőrség kiérkezéséig féken tartaniuk a bűnözőket. A portál szerint a hatóság egy embert állított elő, a megvadult családtagok és a bűncselekményhez asszisztáló többi résztvevő szabadon távozhatott. (A képen  egy abonyi betörés, hasonló módszerrel.)