Vas Zoltánné2o13.o4.o2 este 19-19.3o óra között a K. barcikai krónikus bel. oszt. Mentő szállít át Miskolc Seb. o-ról egy másfél héttel ezelött nagyon nagy hasi műtéten átesett beteget. Fiatal hozzátartozója egész nap várta érkezését, hogy segítsen a kommunikációban és az elhelyezkedésben a nővérnek. A két részleg nővére együtt dolgozott, és ez a párbeszéd hangzott el úgy, hogy hallja a hozzátartozó is. ” Már rég vége a látogatásnak,b…. meg, ez meg még mindig itt ül.” A fiatal hozzátartozó megszégyenülten és sírva távozott. Nem értette miért bántják, hiszen ő szeretetből és féltésből volt ott a beteg felé, és hogy segítsen a nővérnek is. Kedves fiatal nővérek! Ha egy beteg reggeltől azt várja, hogy minnél hamarabb a lakóhelyéhez közeli kórházban legyen és ott a hozzátartozója hogy segítsen, nem ezt érdemlik !!!!! Ti a betegekből éltek, ha pedig utáljátok a szakmát, változtassatok rajta, a lehetőség adott. Ha rossz a kedvetek, vagy még nem tudjátok a hétvégén hol bulizzatok nem a betegek és hozzátartozóik között kellene megbeszélni, higgyétek el, ők nem kiváncsiak rá.Szégyenkezem én is és szégyellem magam, és már tudom miért nem mondom, hogy én is ott dolgoztam