Ideje felfüggeszteni Orbán szavazati jogát az EU-ban

Ezzel a címmel írt véleménycikket az EUobserver című lapba Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője, Belgium volt miniszterelnöke.

A cikkben Verhofstadt azt írja, kezdeményezni készül az EP-ben, hogy érvényesítsék Magyarországgal szemben a hetes cikket, vagyis a szavazati fog felfüggesztését. Ehhez a parlament kétharmadának támogatására van szükség, vagyis a Fidesz pártcsaládjának, az Európai Néppártnak is támogatnia kellene a szankciót – Verhofstadt őket is bátorítja, hogy álljanak a szankció mellé.

 

Európának tartozik
Szerinte eljött az idő, hogy az EU megállítsa Magyarország távolodását a demokráciától, mert mostanra már nem egyszerűen kockázatokról van szó, hanem szisztematikus és állandó válságról. „Nem csak a magyaroknak, egész Európának tartozunk ezzel” – írja.

Indoklása szerint jól mutatja az instabilitást és kiszámíthatatlanságot, amivel a magyarok szembesülnek, hogy az Orbán által gránitszilárdságúnak nevzett alkotmányt már négyszer módosították.

Ami sok, az sok
A kormány ennek elfogadásával nem várta meg a Velencei Bizottság állásfoglalását, viszont több olyan elemet is beemelt az alaptörvénybe, melyet az Alkotmánybíróság korábban elutasított. A kritizált elemek között említi a hajléktalanok krimianalizálását, a kirekesztő családfogalmat, az egyházak jogállásáról szóló részeket és a röghöz kötést is.

Ráadásul az elmúlt napokban Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter antiszemita újságírót és szélsőjobboldali zenészt is kitüntetett. „Ami sok, az sok” – írja a volt belga kormányfő.

A hetes cikk alkalmazása Verhofstadt szerint nem „nukleáris opció”, vagyis legutolsó lehetőség, ahogy sokan emlegetik, hanem egy formális eljárás, amit éppen azért találtak ki, hogy az ehhez hasonló politikai szituációkat kezelni lehessen.