Óriásplakátokon tudatja a  polgármesteri hivatal, hogy Miskolc adósságállományából mintegy 25 milliárd forintot vállal át az állam, ami a teljes adósság hetven százaléka. Arról, hogy mit jelent ez mindennapokban, s milyen hatással lesz az önkormányzat gazdálkodására, sajtó-reggelien számoltak be csütörtökön reggel városi vezetők.

 

Kriza Ákos polgármester utalt rá, hogy a magyar közigazgatásban eddig szinte példa nélkül álló szemléletváltást jelent, ahogyan az állam most kisegíti az önkormányzatokat – megnyitva számukra a jövő, a fejlődés lehetőségét. Miskolcon 2006 és 2010 között 25 milliárd forintnyi hitelt vettek fel, minden szakmai megalapozottság nélkül. Ezt a folyamatot szeretnék érzékeltetni az óriásplakátokon is, hogy az itt élők tisztán lássák, hová juttatták korábban Miskolcot. Ezzel ugyanis a város adósságállománya olyan szintet ért el, amely a klasszikus közgazdasági eszközökkel már kezelhetetlen volt, felborult a költségvetés egyensúlya. Megoldást kellett keresni a város működőképessége, az itt élő emberek érdekében, és a kormány segített.

Kriza Ákos hangsúlyozta, lehet hiteleket felvenni, átgondolt, jövedelem-termelő fejlesztésekre. Olyanokra, amelyek hasznot, bevételt jelentenek az önkormányzatnak. Azonban látványberuházások, átgondolatlan költekezések miatt eladósítani a várost felelőtlenség. minap.hu