Holtan találtak rá egy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a bejelentéstől számított kilenc órán belül beazonosították, elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható helyi fiatalembereket – a 18 éves K. Alexet és 16 éves fiatalkorú társát -, valamint az ügyben harmadik, bűnpártolással érintett, 19 éves G. Richárdot