Békésen demonstrálókra, köztük egy mozgássérült nőre és fiatalokra támadtak rá a szocialisták a Fidesz szóvivőjének közlése szerint az MSZP központi megemlékezésén március 14-én, Miskolcon.

 

Selmeczi Gabriella csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a „jelenlévő szocialisták egy csoportja, köztük Mokrai Mihály, miskolci szocialista önkormányzati képviselő az MSZP ellen békésen demonstrálókra rontott. Rátámadt egy mozgássérült, mankós asszonyra, egy másik ember kezéből a transzparenst erőszakosan kicsavarta. Rángatták a demonstrálók kabátját és haját, fizikailag fenyegették, lökdösték őket, minősíthetetlen hangnemben üvöltöztek velük, és megpróbálták őket a közterületről elvezetni.”
A fideszes politikus közleményében hangsúlyozza, a bántalmazás szemtanúja volt Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Török Zsolt, az MSZP szóvivője is, akik szó nélkül hagyták a felháborító eseményeket. A szóvivő felszólította a baloldalt, hogy „hagyja abba a gyűlöletkampányt, amely immár nem először erőszakos akcióban nyilvánul meg”.