Csöbör elintézte,  Miskolc a szocialisták által előidézett bénult állapotából, és megkezdheti a sikeres jövő tervezését és építését

Csöbör Katalin országgyűlési  képviselő sajtótájékoztatót tartott Magyarország és Miskolc jobban teljesít címmel. A Képviselő asszony először  a Miskolc adósságának 70 százalékos kormány általi átvállalásáról beszélt. Beszélt az általa vezetett tárgyalások menetéről, arról, hogy miként sikerült a minden nagyváros számára biztosított 40 százalékos átvállalást végül a kiemelkedőnek számító 70 százalékra felemelni.

Csöbör Katalin elmondta, hogy az adósságátvállalás érdeke az Önkormányzatnak, az államnak, és legelső sorban minden miskolci polgárnak.
Miskolc ezzel az intézkedéssel végleg kikerül az emberek számára folyamatos veszélyt jelentő szocialisták által előidézett bénult állapotából, és megkezdheti a sikeres jövő tervezését és építését. Külön hangsúlyozta
A tájékoztató második felében a Képviselő Asszony az ország által az utóbbi 2-3 évben elért eredményeket sorolta föl, a Gyed visszaállításától, a 90 ezer egészségügyi dolgozó bérének megemelésén, és a rezsicsökkentésen át, a munkahelyteremtő pályázatokra 2013-ban fordítandó tíz milliárd forintig bezáróan. Mindezeket az eredményeket úgy értük el, hogy a világválság közepette is eminens módon sikerült biztosítani az ország pénzügyi stabilitását, fejezte be Csöbör Katalin.