Ma elérkeztem városunk nyugati végéhez Felsőgyőrbe, amelyet a Bükk hegység kapujának neveznek. Több terület összefoglaló neve: Berekalja és Majláth néven. „Felsőgyőr 1886 előtt önálló község volt, ekkor csatolták Diósgyőrhöz, majd 1945-től Miskolchoz. Története a középkorba nyúlik vissza, amikor a helyi szerzetesrendek tevékenységi körzetein belüli települések jöttek létre. Az egyik volt a Csenik, amely a mai Csanyik völgyben állt. A pálos szerzetesek körzetében Diósgyőr határában pedig egy másik jött létre: Felsőgyőr. Ez utóbbi település ragadványneve az uradalom birtokosa után Majláth lett, s ennek két fele után, Alsó és Felső Majláth. Csenik ebbe már jóval korábban beleolvadt. 2010-től a miskolci közgyűlés döntése alapján a területet ismét Felsőgyőrnek nevezik. Felsőgyőr három jól elkülöníthető részből áll: Majláth, Berekalja és a Majális park felé eső rész, az egykori Csenik. Majláth is kétfelé bontható. A jellemzően lakótelepes Alsó Majláthra és a város legnyugatibb lakótelepeként ismert, de családi házakban bővelkedő Felső Majláthra. Berekalja egészen a Bükk hegység oldalában fekszik, kertvárosi övezet, akárcsak a nyugati irányban kinyúló városrész. Felsőgyőr területén található a Diósgyőri Papírgyár, valamint a Papírgyári Múzeum. Ugyancsak itt található az egykori pálos kolostornak emléket állító emlékmű”. (forrás: szabad enciklopédia). Miskolc nyugati vége rendezett, igen szép környezetbe épült városrész. Az Árpád út a Kökény utcai becsatlakozás után már Hegyalja útként folytatódik tovább.
Mielőtt elbúcsúznék a „városi vizuális sétáim” alkalmával érintett Miskolctól, szükségesnek érzem hogy pótoljam egy idáig elmulasztott lépésemet. Szeretném bemutatni az én, és remélem hogy Önök közül sokaknak is, szeretett városunk történelmét, még ha utólag is.
„Miskolc város a régészeti leletek tanúsága szerint ősidők óta lakott, s ez Magyarország legrégebben lakott területe is. A több mint 70.000 éves paleolit-kori leletek azt bizonyítják, hogy egyike Európa legrégebben lakott területeinek. Első ismert lakói a kelta gotinok, de a honfoglaló magyarok már kevert etnikumú lakosságot találtak ezen a vidéken, akik a mai Sötétkapu táján, a Papszer oldalán és a Tetemvár környékén laktak. A mai diósgyőri vár helyén a honfoglalás előtt már földvár állt. A hely a Miskóc nemzetségről kapta nevét, elsőként Anonymus említi ezen a néven a Gesta Hungarorumban 1173 körül. A Miskóc nemzetség, amely a megyének is nevet adó Bors nemzetség egyik ága volt, 1312-ben veszítette el a területet, mert Csák Máté pártjára álltak Károly Róberttel szemben. A király a Széchy családnak adományozta a birtokot. Ők szereztek Miskolcnak először bíráskodási és vásártartási jogokat. Miskolcot Nagy Lajos király emelte városi rangra, oppidiummá, azaz mezővárossá nyilvánította 1365-ben, nagyjából abban az időben, amikor a közeli diósgyőri várat felújította.
A király egyben a diósgyőri koronauradalomhoz is csatolta a várost, amely 1848-ig királyi tulajdonban állt. A szabadságharc idején Rákóczi fejedelem Miskolcon rendezte be főhadiszállását 1704 jan.18-tól-márc. 15-ig. 1706 szept. 25-én az osztrákok kirabolták és felégették a várost, 1711-ben pedig kolerajárvány pusztított, amelynek a népesség fele áldozatul esett. Miskolc ezután újra virágzásnak indult. 1724-ben Borsod vármegye, mint központi helyen fekvő, nagy lakossági létszámú mezővárost, Miskolcot választotta a megyeháza felépítésének a helyszínéül. A Városház téren több fontos épület a 18-19 század folyamán épült, köztük a Városháza, az új Megyeháza (1820 körül), a Színház (az ország mai területén álló első kőszínház. Az első Kolozsvárott épült), a Zsinagóga, számos iskola és templom. Ezek az évek azonban nemcsak fejlődést hoztak a városnak, több csapás is érte Miskolcot: 1873-ban ismét kolerajárvány, 1878-ban pedig hatalmas árvíz követelt több száz emberéletet. Az árvíz rengeteg épületet is elpusztított, de a helyükre szebb, és nagyobb épületek épültek.
Miskolc volt az 1886-os közigazgatási rendezés után a Trianon előtti Magyarország egyetlen városa, amely rendkívüli dinamikus növekedésének köszönhetően rendezett tanácsú városból, törvényhatósági jogú várossá tudott átalakulni 1909-ben. A Trianon utáni elcsatolt országrészekből menekültek serege érkezett városunkba. A városnak át kellett vennie az addigi régióközpont Kassa szerepét. A közeledő második világháborúra való felkészülés Miskolcot az ország legfontosabb nehézipari központjává tette, és újabb fejlődést hozott. A 60-as, 70-es években városunknak több mint 200 ezer lakosa volt. A 90-es évek a nehézipar leépülését hozta magával (de ez sajnos vonatkozott az ipar többi ágára is), és ezek után a város népessége is rohamosan csökkenni kezdett”. (forrás: madeinmiskolc.hu).
Innentől kezdve a jelent, már mindannyian jól ismerjük!
Miskolcról még annyit, hogy akik valóban szeretik ezt a várost és kötődnek is hozzá, a jelenlegi gondjai mellett is keresni akarják benne az értékeit, azok meg is fogják találni azokat. 2008-ban a Kultúra Magyar Városa címmel jutalmazták, amelyben a magyar városok előző 5 éves kulturális teljesítményét értékelik. Figyelembe veszik a város adottságait, kulturális örökségeit, a kortárs művészet és kreatív ipar szerepét, kulturális beruházásait stb. Ezenkívül 2010-ben amikor Magyarország is megkapta az Európai Uniótól azt a lehetőséget, hogy emeljen ki egy várost az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére (az EU ítéli oda 1 évre), igen sok vita után Miskolc a második helyezést tudta csak elnyerni Pécs városa után. Jócskán megelőzve ezzel a többi magyarországi nagyvárosokat, a fővárost is beleértve. Ennek ellensúlyozására viszont akkor megkapta az Értékgazdag Település címet. Nem ítélnek oda ilyen címeket érdemtelenül.
Jelenünkben az idegenforgalomnak kellene erre még jobban összpontosítania, hogy városunk a jövőre nézve újból talpra tudjon állni.
Sajnálatos módon azt tapasztaltam életem folyamán, hogy országosan is „divat” volt régebben is lenézni a városunkat, mert csúnyának ítélték meg. Pedig az egyedisége, a műemlékeinek sokasága, a történelme és a gyönyörű természeti adottságai azok, amik kiemelik és különlegessé teszik az összes többi várossal szemben. Az elődeink sok értéket hagytak ránk, amelyeket meg kellene becsülnünk és büszkének lenni rá. Van egy budapesti unokabátyám, aki mint tősgyökeres fővárosi, de igen jó humorral is megáldva, fiatal korunkban sokat heccelt engem Miskolc negatív megítélésével, a fővárosiak szokásos „felsőbbrendűségével”. Én pedig erre mindég „ugrottam”, védtem ami védhető, és mindezeket tettem hatalmas vehemenciával. Ő pedig jókat mulatott ezen. Mai napig is ezt teszem mindenkivel szemben, ha ez szükséges. Ezek ellenére ő is hű maradt a városunkhoz, szereti is, hisz a gyökerei őt is idekötik, és gyakori látogatója is Miskolcnak.
Most pedig elérkeztem a Hegyalja út 203/1 szám alatti Diósgyőri Papírgyár Zrt-hez, amelyet „1782-ben alapított a magyar papíripari cég, s amely az ország egyetlen bankjegy és biztonságipapír-gyártó vállalata. Magyarországon a papír alkalmazása nehezen indult, mert az írástudók és a megbízóik a megszokás és az élettartam okán sokáig inkább a pergament-t részesítették előnyben. Beindulása után 1900-ban a párizsi világkiállításon a papírgyár elnyerte a kiállítás nagy aranyérmét. A második világháború után államosították, és az 50-es években a technikai korszerűsítések sorát hajtották végre és a termelt mennyiség folyamatosan nőtt. 1993-ban a Pénzjegynyomda tulajdonába került. Mai tevékenysége: bankjegy, okmány, érték, jegyalappapírok, vízjeles nyomópapírok, ill. biztonsági kartonok gyártása”. (forrás: részben szabad enciklopédia).
Itt készül annak a pénznek, a forintunknak az alapanyaga, amelyből mindannyiunknak olyan kevés van, és megkeseríti az életünket. Többször véleményt alkottam már magamban arról, hogy nagyon haragszom a föníciai-k-ra, akik anno magát a pénzt feltalálták!
Na de ha nem lenne pénz?, lenne helyette bármi más, ami ugyanolyan különbségeket generálna, így tehát végül is teljesen mindegy.
A gyár Papíripari Múzeumot is működtet, így a „Miskolcra látogatóknak lehetőségük van egy Közép-Kelet-Európa szinten is egyedülálló papíripari kiállítás megtekintésére a kiállítóteremben, amely az 1782 óta működő papírgyártás történetét és technikáit mutatja be. A kiállítás 1982-ben nyílt meg a gyár történelmi ereklyéiből. A szakgyűjtemény és a különböző tárgyi és dokumentációs emlékek mellett egy korhűen berendezett 18-ik századi papírmerítő műhely segíti a látogatókat visszatekinteni a diósgyőri papírkészítés kezdeteihez”. (forrás: városom.hu).
Mai sétámat itt most befejeztem és a „Nosztalgikus „séta” a régi Miskolcon” sorozatomban most búcsút is vettem magától a várostól. De a sorozat befejezésig a „sétámat” még folytatom a városhoz tartozó természeti környezetben, amelyet a következő folytatásaimban fogok már érinteni. Terveim szerint a sorozatom befejezése után vissza fogok térni Miskolcra, de már különálló, önálló részekkel, történésekkel, több magánéleti és hangulati elemekkel színesítve. Őszintén remélem, hogy a bükki kirándulásaim alkalmával is velem fognak tartani. Előző sétáim helyszíneinek a leírásait megtalálhatják ezen újság oldalán a blognevemen.
Folytatása következik.
ok.ildi.blog