Többhetes svéd nyelvtanfolyam egy  spanyolországi üdülővárosban, előre kibérelt lakás, állás a feleségnek, óvoda a gyereknek: ezekkel a kecsegtető feltételekkel csábította ki fél évvel ezelőtt az egyik fővárosi kórház orvosát egy erre specializálódott fejvadász cég. A 35 éves Péter két évvel ezelőtt letette a szakvizsgáját, a kórházi munkája mellett magánpraxist is vitt, családot alapított – amíg meg nem keresték a svéd kórház ajánlatával, nem tervezte, hogy külföldön vállal munkát.

 

Döntésével nincs egyedül, a 30-39 közötti korosztályból kétszer annyi orvos vándorolt ki, mint a huszonéves, friss diplomások közül, akik viszont szintén nagy számban vállalnak állást Nyugat-Európában. Ráadásul nemcsak a rezidensek és a szakorvosok, hanem az ápolók, a szakdolgozók fokozódó elvándorlása is komoly zavarokat okoz már a hazai egészségügyben-írja a hvg.hu