Az idei második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 5,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához hasonlítva – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző negyedévhez viszonyítva 2,2 százalékkal csökkent a beruházások volumene a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok szerint.
Tovább csökkent korábbi nagyon alacsony szintjéről a beruházások volumene a második negyedévben, derül ki a KSH tájékoztatójából. Szezonálisan kiigazítva a beruházások volumene 2,2 százalékkal maradt el az első negyedévihez képest. Éves viszonylatban 5,9 százalékos a visszaesés. Bár utóbbi adat kisebb, mint az első negyedévi 8,6 százalék, az összkép mégsem mondható javulónak, ugyanis most már a gépberuházások, és vele párhuzamosan a feldolgozóipar beruházásai is esnek, vagyis szélesebb körben figyelhető meg a fejlesztő, kapacitásbővítő tevékenység visszaesése Magyarországon.
A növekedés szempontjából kedvezőtlen hírek érkeztek, amennyiben a külső konjunktúra lanyhulásával párhuzamosan tovább csökken a feldolgozóipar aktivitása, akkor elmaradhat a második fél évre várt élénkülés. Bár erről pontosat csak a részletes GDP-adatok megjelentése után lehet mondani, biztosra vehető, hogy a beruházási rátánk tovább csökkent a második negyedévben, pedig már így is messze a legmélyebben volt a régióban.
2012 II. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 5,9 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában, míg a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 2,2 százalékkal mérséklődött ugyanebben az időszakban. A több éve tartó csökkenő trend 2012 II. negyedévét is jellemezte. Az előző évben erőteljesen emelkedő feldolgozóipari beruházások a tárgynegyedévben csökkentek, ezért az ipar – a 2011. évvel ellentétben – nem tudta ellensúlyozni a nemzetgazdasági szinten bekövetkezett visszaesést.
A nemzetgazdasági beruházások második negyedévi, az előző év azonos negyedévéhez viszonyított 5,9 százalékos csökkenésén belül az építési beruházások számottevően, 8,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A gép- és berendezés beruházások viszont – a mezőgazdaságban és az információ, kommunikáció területén bekövetkezett növekedés hatására – mindössze 2,6 százalékkal mérséklődtek. A nemzetgazdasági beruházások volumene 2012 első félévében 7,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Az energiaipar beruházásainak volumene közel felére esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, amit egy erőmű-építési nagyprojekt befejeződése és a hálózatbővítések, -fejlesztések csökkenése idézett elő. Nagymértékben, közel egyharmadával esett vissza a beruházási volumen a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágban, amit főleg egy gyógyszálló-felújítási projekt lezárulása okozott. Hasonló mértékű visszaesés következett be az oktatás nemzetgazdasági ágban és a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén, ugyanis a beruházási teljesítmények egyharmadával estek vissza az uniós forrásból megvalósult felsőoktatási és egészségügyi intézményfejlesztések mérséklődése miatt.
A feldolgozóipar beruházásai az előző negyedévi stagnálás után csökkentek, ugyanakkor az alágak több mint felénél volumennövekedést regisztráltunk. A nagyobb súlyt képviselő alágak közül számottevően nőttek a beruházások a villamosberendezés-gyártásban, a gép-, gépi berendezés gyártásban, valamint a járműgyártásban. A kisebb súlyú alágak közül a kőolaj-feldolgozásban következett be dinamikus bővülés.
Íme az adat: siralmas a magyar beruházási eredmény A beruházások csökkenő tendenciája ellenére hat nemzetgazdasági ágban bővülést, illetve stagnálást tapasztalt a KSH. Kiugró mértékű emelkedés (70,5%) következett be az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ágban, amelyet egy új frekvenciák vásárlásával és jelentős hálózatbővítéssel kapcsolatos nagyberuházás eredményezett. A földgázkitermelés alág nagyberuházásai hozzájárultak ahhoz, hogy a bányászat, kőfejtés nemzetgazdasági ág beruházásai nagymértékben, 38,8 százalékkal nőttek a bázisidőszakhoz képest. A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág és a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás beruházásainak volumene az előző évi szinten maradt, miközben a kereskedelem, gépjárműjavításban a dinamikus áruházlánc-bővítések és -fejlesztések révén a beruházások 6,4 százalékkal emelkedtek.