Nyakó Kordás Harley Davidson Lászlóval toboroz Borsodban

A Közmunkások Szakszervezete ezen a héten Borsodot, Abaújt és Zemplént járja. Eddig már 1500-an beléptek hozzájuk.
„Ha valaki kiáll a térre egyedül, és elkezdi kikiabálni a sérelmeit, jön egy fehér autó, beviszi Miskolcra, s legalább egy hónapra bezárják. Ha tízen teszik ugyanezt, jön egy kék autó, Miskolcra viszi őket, és szintén rács mögé kerülnek. Ha tízezren követelik a tisztességes munkát, a tisztességes béreket, akkor azt már nem lehet megkerülni, akkor van esély az érdekérvényesítésre” – próbálta ecsetelni a sajóbábonyiaknak kedden Nyakó István, miért érdemes belépni a most szerveződő Közmunkások Szakszervezetébe. A szocialista országgyűlési képviselő ezúttal a szakszervezet társelnökeként érkezett kollégáival a Miskolc melletti kisvárosba, s toborozta a helyieket, mondván: „ha ők nem állnak ki saját maguk mellett, nem fogja azt helyettük megtenni sem a kormányzat, sem pedig a rózsadombi milliomosok”.

 

A zsúfolásig megtelt konferenciateremben Nyakó István és Kordás Harley Davidson László, a szakszervezet főtitkára beszéltek az érdeklődőknek magáról a szakszervezetről. Elmondták: a már mintegy 1500 tagot számláló Közmunkások Szakszervezete (amelynek vezetői Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya után ezen a héten Borsod-Abaúj-Zemplént járják) öt pont teljesítését kéri szépen a kormánytól. December 31-ig szépen. Utána viszont követeli.

Az első ilyen kérés, hogy a kormányzat 47 ezer forintról tornássza vissza 60 ezer 200 forintra a napi nyolc órában robotoló közmunkások járandóságát.