Miskolci Fidesz. Simulékony ellenőr kerestetik?

Kitették a frakcióból Szegedi Mártont, ezzel megszűnt a Jobbik miskolci képviselőcsoportja. A közgyűlés szervezeti és működési szabályzata szerint ugyanis egy frakciónak minimum három képviselőből kell állnia, de csak ketten maradtak.

Ha viszont megszűnik a frakció, akkor kérdés, mi történik a pénzügyi bizottság elnöki tisztségével, azt ugyanis jelenleg Szegedi Márton tölti be, a Jobbik jóvoltából.

A szocialisták szerint innen is távoznia kellene a képviselőnek. Arra ugyanis, hogy az ellenőrző feladatokat ellátó bizottság elnöki posztját ki kapja, a rendszerváltás óta mindig a legnagyobb ellenzéki párt tett javaslatot, s ezt a javaslatot a közgyűlés el is szokta fogadni. Csakhogy a Fidesz, a szokásjogtól eltérően, 2010 őszén a Jobbiknak kínálta fel a tisztséget, noha akkor a Jobbik 3, az MSZP pedig 9 képviselővel alakította meg frakcióját. A Fidesz nem járt rosszul a döntéssel, hiszen a pénzügyi bizottság elnöke meglehetősen ritkán fordult bizottsági elnöki minőségében a nyilvánossághoz, ha mégis, akkor is a szocialistákat szidta.

Bár a helyzet változott, a közgyűlési többséget adó Fidesz mégsincs lépéskényszerben. Elvileg független képviselő is betöltheti a posztot, a szokásjog sehol sincs rögzítve. Márpedig ha ebben az ügyben egyszer már felrúgta a Fidesz a két évtizedes gyakorlatot, amelyet eddig minden – legyen az jobb-, vagy baloldali – közgyűlési többség betartott, miért ne rúghatná fel még egyszer? Kétségtelenül jobban jár ugyanis egy simulékony „ellenőrrel”, mint egy olyan párt delegáltjával, amelyik valóban ellenőrizni is akar.

Földesi Norbert MSZP-frakcióvezető ettől függetlenül szerdán levelet írt dr. Kriza Ákos fideszes polgármesternek, melyben felszólította: itt az alkalom, hogy kijavítsa korábbi hibáját, s bízza meg a delegálással azt a frakciót, amelyiket a szokásjog alapján ez már 2010-ben is megilletett volna. Levelét az ÉszakOnline-hoz is eljuttatta, azt változtatás nélkül tesszük közzé. Íme:

„Tisztelt Polgármester Úr!

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének munkájában fontos előkészítő és ellenőrző szerepe van a közgyűlés által felállított bizottságoknak. A bizottságok munkájukat a képviselő-testület által megalkotott rendelet alapján végzik, azonban a struktúra kialakításakor figyelemmel kell lennünk Magyarországon és Miskolcon kialakult közjogi hagyományokra is.

Ezek alapján kijelenthető: az önkormányzat működésének ellenőrzésében fontos szerepet játszik, hogy a pénzügyi bizottság elnökét a közgyűlés legnagyobb ellenzéki frakciója delegálja, ezzel is biztosítva a demokratikus működés és az ellenzék ellenőrzési lehetőségének feltételeit.

Ezért keltett megütközést az országos és városi közvéleményben, hogy a Fideszes többségű képviselő-testület nem a legnagyobb ellenzéki frakciót kérte fel a pénzügyi bizottság elnöki tisztségének betöltésére, hanem a szélsőséges nézeteket hangoztató, de létszámában egyharmadnyi súlyt képviselő Jobbik frakció tagját. Természetesen szándéka érthető volt, szerette volna megakadályozni, hogy az ellenzék legnagyobb ereje, az MSZP frakció ezen a fórumon is ellenőrizze az Ön munkáját. Szándéka szerencsére részben kudarcba fulladt, mert 75 ügyben így is nyomozás indult az önkormányzat és a Miskolc Holding tevékenységével kapcsolatban megtett feljelentéseink alapján.

Az elmúlt napok eseményei viszont lehetővé teszik, hogy a 2010-ben elkövetett hibáját kijavítsa. A Jobbik frakciója ugyanis kizárta tagjai sorából Szegedi Márton képviselőt, a pénzügyi bizottság elnökét. Mivel a Jobbik frakciója ezzel nyilvánvalóan megszűnt, a pénzügyi bizottság élén is változásra van szükség.

Az MSZP frakciója ezúton ismét bejelenti: a közgyűlés legnagyobb ellenzéki frakciójaként igényt tart arra, hogy a pénzügyi bizottság elnöki tisztségét az MSZP-frakció egyik tagja töltse be. Ennek érdekében felkérjük Polgármester Urat, hogy intézkedjen a közjogi döntés előkészítése és közgyűlési előterjesztése érdekében.

Miskolc, 2012. augusztus 29.

Üdvözlettel:

Földesi Norbert nepszava .hu