Hoffman támogatná az egyenköpenyt az iskolában

Nem akarunk egyetlen szakot sem megszüntetni egy tollvonással a felsőoktatásban, az államilag támogatott képzések létszámait ugyanakkor évről évre határozza meg a kormányzat – mondta az oktatásért felelős államtitkár szerda este az InfoRádió Aréna című műsorában.

 

Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott, „arra tippel”, hogy nem lesz jövőre államilag finanszírozott jogász- és közgazdászképzés. Az államtitkár közlése szerint a felsőoktatásba felvehető hallgatók létszámát nem kívánják korlátozni, de hangsúlyt helyeznek arra, hogy a rendszerbe azok kerüljenek be, „akik képesek arra, hogy a tanulmányaikat sikerrel befejezzék”.

Az önfenntartó felsőoktatás előkészítésével kapcsolatban rámutatott: az nincs még abban a stádiumban, hogy arról hitelesen és közérthetően nyilatkozni tudjon. „Gyorsítani kell a folyamatot (…), de még sok nyitott kérdés van”- tette hozzá.

Az orvosképzést illetően az államtitkár kiemelte: idén sem csökkent az államilag finanszírozott helyek száma, és arra tesznek kísérletet, hogy ez a jövőben se csökkenjen. „Nagy baj lenne, ha kivonulna az állam az orvosképzés támogatásából” – tette hozzá.

A diákhitel II-ről megjegyezte: „2 százalékos kamatozású hitelt nem felvenni nem okos döntés”, és arra biztatott mindenkit, hogy „azt bátran és nyugodtan vegye fel”, amennyiben szüksége van rá. Mint mondta, a visszafizetésre húsz év áll rendelkezésre, és amíg a friss diplomás nem kap munkát, addig nem kell törlesztenie.

Hoffmann Rózsa szólt arról is, hogy az államilag támogatott képzések fenntartását javasolják a kormánynak a pedagógusképzés terén. Megjegyezte, annyi tanárt kell képezni, amennyire szükség van, az új informatikai rendszerük segítségével pedig a későbbiekben pontosan látják majd többek között a nyugdíj előtt álló tanerők létszámát vagy az aktív tanárok szakjainak megoszlását.

Igyekeznek csökkenteni a tanárok adminisztrációját, azonban tisztán kell látni, hogy ennek 90 százaléka pedagógiai jellegű munka, „ami nem küszöbölhető ki” – fűzte hozzá. Megemlítette, a pedagógusképzés színvonala egyenetlen országos szinten, ezt egységesítéssel szeretnék megszüntetni. A tanfelügyeleti rendszert „feltámasztják Csipkerózsika-álmából”, amivel „őrködnek az oktatás színvonalán” – mondta.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: „az állam figyel arra, hogy az arra legalkalmasabb igazgató kapjon kinevezést”, az önkormányzati testületeknek pedig továbbra is lesz véleménynyilvánítási joguk, jóllehet a döntést nem ők hozzák meg az iskolaigazgató személyéről.

Az oktatási államtitkár kitért arra: „nem indokolt 10-15 tankönyv közül választani”, amikor egységes Nemzeti alaptanterv lesz, amely tananyagot is meghatároz, az eddigi alaptantervvel ellentétben. Emiatt be fog szűkülni a tankönyvválaszték, de az oktatásért felelős miniszter kiírhat pályázatot tankönyvírásra – hívta fel a figyelmet.

Elmondta, az alternatív iskolák taníthatnak más – elfogadott – tanterv alapján történelmet, és lehet olyan különbség két történelem tankönyv között, hogy az egyik nagyobb, a másik kisebb hangsúlyt helyez a forrásokra. Az idegen nyelveknél ugyancsak elképzelhető többféle tankönyv, de itt is egységesítésre törekszenek.

Annak a kívánságának is hangot adott, miszerint a sportfelszerelést kapják meg ingyen a diákok. Beszélt arról, hogy az egyenköpeny viselését támogatná, mert a szegény gyermekeket nem frusztrálná, ha nem tudnának drága, divatos ruhákban járni, azonban egyelőre nincs napirenden egy erről szóló rendelet.

Hoffmann Rózsa közölte: idegennyelv-oktatási stratégiát készítenek, amelyben a nevelés, illetve a tanárok felkészültsége kap központi helyet, és igyekeznek módszertani segítséget adni számukra, továbbá a jelenlegi háromfokozatú nyelvvizsgarendszert az európai hatfokozatú nemzetközi rendszerhez szeretnék igazítani.