A hétvégére enyhülés

Az éjszaka második feléig túlnyomóan derült, száraz idő várható. Ezt követően északnyugaton helyenként már erősebben megnövekszik a felhőzet, és a hajnali órákban ott már előfordulhat néhol zápor, zivatar. Vasárnap napközben a nyugati, északnyugati tájakat leszámítva eleinte sok napsütésre lehet számítani, majd a déli óráktól erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé alakul ki eső, zápor, zivatar, a délnyugati és az északkeleti országrészben heves zivatar is. A nyugati, délnyugati szél éjszakától egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, megerősödik, vasárnap sokfelé viharossá fokozódik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16, 22 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap északnyugaton 20, 25, másutt többnyire 27, 32, a Tiszántúlon még 34, 37 fok között várható.

 

Az időjárási helyzet Európában

A szárazföld déli és középső részén anticiklon alakítja az időjárást. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően általában napos, száraz idő a jellemző. Az említett tájakon a délutáni órákra általában 31 és 39 fok közé melegszik fel a levegő, a Balkán-félszigeten 40, 42 fokot is mérnek. Ugyanakkor északon és nyugaton többközéppontú ciklon és hullámzó frontrendszere hatására a gyakran erősen megnövekvő felhőzetből szórványosan fordul elő eső, zápor, néhol zivatar is kialakul. Arrafelé a maximum-hőmérséklet nagyrészt 15 és 25, főként Skandinávia északi vidékén 8 és 14 fok között változik. A Kárpát-medence időjárását szombaton még nagyrészt igen meleg levegő határozza meg, majd vasárnap egy hidegfront hatására elsősorban a nyugati területeken már jelentősen visszaesik a hőmérséklet.