Felgyújtották az Electro World tulajdonosának villáját

Az elsődleges tűzvizsgálati szakvélemény szerint szándékos gyújtogatás okozhatta a tüzet csütörtök este egy budakeszi luxusvillában; a rendőrség rongálás miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

 

Kovács Viktória tájékoztatása szerint a szándékosságra, illetve a kárérték nagyságára való tekintettel indult meg a bűncselekménynek számító rongálás miatti eljárás. A helyszínen megkezdődött a bűnügyi szemle – tette hozzá.

Az MTI információi szerint a Makkosi út végén álló, mintegy 1500 négyzetméteres ingatlankomplexumban több száz millió forintos kár keletkezett, miután a tűzben a villa tetőszerkezete teljesen megsemmisült, s néhány helyiség is kiégett.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban azt mondta az MTI-nek, hogy a villa főépülete kapott lángra, innen terjedt át a tűz a csatolt egységek közül kettőre. A lakásban senki sem tartózkodott, senki sem sérült meg.

A lángok megfékezésére 50 tűzoltót vetettek be, ők 9 vízsugárral oltották el tüzet, az utómunkálatokkal péntek hajnali 5 órára végeztek – fűzte hozzá a szóvivő.

A hir24.hu értesülései szerint az Electro World Magyarország Kft. tulajdonosának házáról van szó. Úgy tudni, a házban csütörtökön többen is dolgoztak: festettek, mázoltak a szakemberek, a munkát a tulajdonos unokatestvére felügyelte.

Délután öt órakor a munkások hazamentek, a rokon is csak akkor tért vissza, amikor hat óra körül meghallotta a vonuló tűzoltók szirénáját. Azonnal felhívta a vidéken nyaraló Nagy Károly Andrást, aki késő este ért haza.

Nagy Károly András a rendőröknek azt mondta, nincsenek haragosai, fenyegető levelet vagy telefonhívást nem kapott.