Bréking Nyolcvankét évesen megnősül Soros György

Bőven volt ünnepelnivalója Soros György magyar származású amerikai milliárdosnak szombaton: ezen a napon lett 82 éves, és eljegyezte a nála jóval fiatalabb Tamiko Boltont.
Soros és a 40 éves Bolton 2008 tavaszán találkoztak először. A pár Soros New York államban lévő southamptoni nyári rezidenciáján jelentette be hivatalosan barátok és rokonok kis csoportjának, hogy összeházasodnak – közölte az üzletember egyik bizalmas barátja.

 

Sorosnak ez lesz harmadik, Boltonnak pedig a második házassága. Az üzletembernek korábbi házasságaiból öt gyereke van. Bolton táplálékkiegészítők internetes kereskedésével kezdte karrierjét, most online jógaoktatással foglalkozik.
A jóbarát szerint Soros rózsaszín köves arany jegygyűrűt ajándékozott Boltonnak platinafoglalatú Graff gyémánttal.

Fotó: Myrna Suarez/Handout / Reuters
Soros György 1930. augusztus 12-én született Budapesten, ahonnan a második világháború után, 1946-ban vándorolt ki. Először Angliában telepedett le, ahol a tanulmányait végezte. 1956-ban az Egyesült Államokba költözött, ahol – ahogy saját maga mondta – a Wall Streeten gazdagodott meg.