A „fürdősónak” nevezett rekreációs drogok a hírek gyakori szereplőivé váltak az utóbbi időben, mivel kiszámíthatatlan, esetenként bizarr hatásuk lehet a fogyasztókra. Szakértők szerint az ilyen kábítószerek a kokainhoz hasonlóan függőséget válthatnak ki.

 A khat cserjéből származó katinont tartalmazó szerek 42 amerikai államban kerültek nemrég tiltólistára, és Magyarországon is tiltott dizájner drogként tartják őket számon. A „katiként” is ismert mefedron az egyik legnépszerűbb változat. Az érintett szerek rendkívül rossz hatással vannak az emberi testre és elmére, ráadásul a fogyasztásuk következményei még jórészt föltérképezetlenek. Többek között szédülést, hallucinációt, paranioiát, öngyilkossági szándékot, izomrángást, émelygést és hányást okozhatnak, de akár halálhoz is vezethetnek.

A vizsgálat során Dr. C.J. Malanga, az Észak-Karolina Egyetem orvosi karának professzora munkatársaival együtt arra tanított be egereket, hogy jutalomért cserébe megforgassanak egy kereket. Ebben az esetben a jutalom az agy jutalmazó központjának elektromos ingerlése volt. „Icipici feszültségről van itt szó, amit apró elektródákkal közvetítettünk a rágcsálók fejébe” – mondta Malanga.

A koponyán belüli stimuláció az 1950-es évek óta használatos a drogok hatásának megállapítására az orvostudományban. Jelen kísérlet lényege az volt, hogy az egerek egyre többet „dolgoznak” majd, hogy egyre erősebb jutalmat kapjanak. „Ha hagynánk, az állatok minden energiájukat a jutalmat kiváltó tevékenységre összpontosítanák, az evést és az alvást is mellőzve” – magyarázta Malanga.

A kutatók megmérték a rágcsálók erőkifejtését mefedron vagy kokain adagolása előtt, közben és után. „Minden droghasználat, legyen a szer heroin, morfium, kokain, amfetamin vagy akár alkohol, ugyanazt műveli az aggyal: jutalomérzést vált ki, amiből egyre többet akarunk” – összegezte a szakértő. Tehát az egerek a korábban hatástalanul alacsony mértékű elektromos ingerlésre is megpörgették a kereket, ha kokaint kaptak. Kiderült, hogy a mefedron „jutalomértéke” pontosan megegyezik a kokainéval.

Az eredmények a Behavioural Brain Research című szakfolyóirat legutóbbi online kiadásában jelentek meg, a fürdősó-származékok pedig július 9-e óta illegálisnak számítanak az Amerikai Egyesült Államokban.
www.hazipatika.hu