Elutasította a Világbank mellett működő választott bíróság az AES energiacég magyar állammal szembeni harminc millió dolláros, vagyis hétmilliárd forintos kártérítési követelését. Döntésével a bíróság megerősítette korábbi, 2010-es ítéletét, egyúttal a magyar ügyvédi költségek megtérítésére is kötelezte az AES-t – számolt be a Portfolio.

 

Az AES Tisza Erőmű Kft. és tulajdonosa, az AES Summit Generation Ltd. 2007-ben indított pert a Magyar Állam ellen a washingtoni székhelyű nemzetközi választott bíróság előtt. Álláspontjuk szerint Magyarország az erőművi hatósági árszabályozás 2006-os bevezetésével megsértette az Energia Charta Egyezmény rendelkezéseit. A felperesek úgy vélték, hogy az AES Tisza és az MVM Zrt. közötti 2001-es megállapodásban rögzítetteknél jóval alacsonyabb hatósági árak előírása miatt a társaság beruházásai is sérelmet szenvedtek.

A nemzetközi bíróság 2010 szeptemberében hozott, most megerősített ítéletének indoklásában kiemelte, hogy Magyarország a hatósági árszabályozás bevezetéséhez kapcsolódó egyetlen intézkedése sem ütközik az Energia Charta Egyezmény rendelkezéseibe. A bíróság az AES Summit Generation Ltd. minden igényét – köztük a felperes több mint 30 millió USD értékű kárigényét is alaptalannak találta és elutasította.

Az AES a kedvezőtlen piaci körülményekre hivatkozva az elmúlt év során az összes magyar erőművét bezárta, és eladásra kínálta fel helyi eszközeit.