Molnár Péter: Én például mind Arday István, mind Veres Pál vonatkozásában igennel szavaztam

Molnár Péter, a miskolci közgyűlés  oktatási bizottságának elnöke közleményt  adott ki a az igazgató váltásokkal kapcsolatban, melyben többek között azt írja:
„Elsőként szeretném leszögezni, hogy a képviselő-testület nem azt a döntést hozta, hogy leváltja az igazgatókat, hanem letelt a mandátumuk, ezért jogszabályi kötelezettség volt kiírni vezetői pályázatot. A törvény szerint a fenntartó dönt a saját intézménye vezetőjéről, a fenntartó ad intézményvezetői megbízatást. Legyen az önkormányzat, egyházi testület, alapítvány, magánszemély. A fenntartó joga, kötelezettsége és felelőssége a döntés az intézménye vezetőjének megbízása kapcsán.”
Fejlődési igény
„A döntés során a képviselőknek azt kellett mérlegelni, hogy az iskolák képesek a továbbfejlődésre, a megújulásra. Az értékelésben természetesen szempont, hogy az iskola pozíciója hogyan változott az országos értékeléseken és kiemelten fontos, hogy a jelenleg is pozícióban lévő vezetők tevékenysége alátámasztja-e a fejlődési igényt. Városunkban gimnáziumai közül van olyan is, amelyik jelentősen tudta javítani pozícióit. A tárgyilagos döntéshez természetesen minden döntéshozó értékeli az elmúlt év eredményeit is, de azon az intézményeink esetében, amelyekbe legjobb képességű fiatalok kerülnek be jogos az elvárás a színvonal megőrzésére, a fejlődésre. A vezetői kinevezés egyben a fenntartói szakmai bizalom jele is. A fenntartó gyakorlatilag vezetői kinevezés alkalmával ellenőrzi szakmailag az intézménye vezetőjét, s vagy újra bizalmat ad neki, vagy változtat.”
Új lendület
„A teljes képviselő-testület nevében nem nyilatkozhatok, de nyilván sokan úgy gondolták, hogy megújulásra, új lendületre volt szükség ezekben a város számára fontos gimnáziumokban. Hiszen sem az Avasi, sem a Földes nincs már a 15 évvel ezelőtti szakmai nívón, esett a színvonal.
Arday és Veres Igazgató Urak három cikluson át vezették az iskolájukat. 15 év nagy idő, egy rektor sem lehet ilyen sokáig az egyetem élén, sok országban elnöki feladatot sem láthatnak el ennyi ideig. Az elvégzett pedagógiai, vezetői munkának lehetnek, vannak korszakai. Nem vitatja el senki munkájukat, de nem vitathatja el senki a képviselőknek azt a jogát, hogy más koncepció, stílus alapján lássák a továbblépés lehetőségét.”
Zárt ülésen
„Az sem új keletű, hogy mind a szakbizottság, mind a közgyűlés zárt ülése tárgyalja és dönt az intézményvezetői megbízatásról. Ez mindig is így volt.
Mint az Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke azt elmondhatom, hogy Schmidtné Törő Ágnest egyhangúlag (!!), ellenszavazat és tartózkodás nélkül (!) támogatta a bizottság a meghallgatás után. A nevelőtestületnek 42 %-a támogatta a pályázatát, ami egy nem regnáló pályázó esetében nagyon jó eredmény. A bizottsági ülésen mind a négy közgyűlési párt képviselői ott voltak, s szavaztak.
A közgyűlés felelős tagjai, akik ott voltak, s döntöttek és nem maradtak távol a munkától, nem politikai, hanem szakmai döntést hoztak. A döntés sem az Avasi Gimnázium, sem a Földes Ferenc Gimnázium esetében nem volt egyhangú, ahogy ezt helytelenül írták több helyen. Az MSZP frakció részt sem vett a döntésben, így most jogalapjuk sincs erről nyilatkozni. Ha felelős politikusként ott lettek volna, talán más eredmény született volna…”
Lelkiismeretük szerint
„A városvezető koalíció képviselői lelkiismeretük szerint szavaztak. Mind Arday István, mind Veres Pál kapott támogató szavazatot. Azt elmondhatom, hogy én például mind Arday István, mind Veres Pál vonatkozásában igennel szavaztam, mind a bizottsági, mind a közgyűlési szavazáskor.
Sajnálatos és nem helyén való ez, a fenntartói döntés után gerjesztett hisztéria. A törvény előírási szerint járt el a képviselő-testület. Nem a diákok és a szülők választanak igazgatót, hanem a fenntartó. A véleményüket kikértük a szabályok szerint, ezt minden döntéshozó ismerte, ezt is mérlegelték a szavazáskor. Úgy gondolom, hogy nem helyes, hogy bizonyos erők nem először gerjesztenek feszültséget az oktatás területén meghozott döntésekkel kapcsolatban.
Nem szerencsés hogy, valakik a diákokat is belehúzzák ebbe az egész történetbe. Szükséges és fontos a diákok és így a szülők véleménye is, de ők általában 4 (esetleg 6) évig érintettek az intézmény működésében, a fenntartónak viszont hosszú távon kell gondolkodnia. A fenntartó számára az elsődleges szempont a gyermekek magas színvonalon történő tanítása és az intézményei jó hírének további öregbítése”
– Molnár Péter önkormányzati képviselő, frakcióvezető (KDNP), az Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke –