Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint „nem megvalósítható”, hogy minden, 62 évnél idősebb egészségügyi dolgozót kötelezően nyugdíjba küldjenek, ezért kiáll annak érdekében, hogy az egészségügyi ágazatot ne érintse a kötelező nyugdíjaztatás.

 

Az államtitkár megerősítette a Népszabadság értesülését, miszerint az egészségügyi kormányzat mentességért folyamodott a kormányhoz, mert a 62 évesnél idősebb közszolgák kötelező nyugdíjba vonulása azonnal bedöntené az egészségügyet.

Az egészségügyi ágazatban lévő humánerőforrás-krízishelyzetre való tekintettel ez az intézkedés nem megvalósítható – szögezte le Szócska Miklós. A Népszabadság szerint az államtitkárság saját humánerőforrás-monitoring adatai alapján ma körülbelül ötezer 62 év feletti orvos dolgozik, ebből 1790-en 70 évesnél is idősebbek. Ha ehhez hozzáadjuk azt az évi 1000-1200 orvost, aki külföldre megy, 6000-6200 orvost kellene pótolni.

A kötelező nyugdíjazásról a kormányzaton belül jelenleg egyeztetések, modellezések folynak. További tárgyalásokon dől el, a közszféra mely területeire vonatkozik majd ez az intézkedés, mondta Szócska Miklós.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt csütörtökön, a 2013-as költségvetésről tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe, s a 62 év felettiekre a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást, így 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik.

Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn az m1 Ma reggel című műsorában azt mondta: további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése. Megjegyezte, Matolcsy György is világossá tette, hogy az általa említett 20 milliárdos megtakarítás „nagyon konzervatív számítás”, hiszen sokkal többeket érint ez az esetleges intézkedés, mint amennyivel számol a költségvetés. Pontosan azért, mert azok a részmegállapodások, háttértárgyalások még előttünk vannak, amelyek rögzítik azt, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz ez érvényes – közölte a kormányszóvivő.