Bréking. A miskolci Kádas Vivien is ott lesz az olimpián

Harmincegy fős a londoni olimpián  részt vevő magyar úszócsapat, de a létszám egy versenyzővel még tovább nőhet – tájékoztatta a hazai sportági szövetség (MÚSZ) főtitkára, Szabó Tünde szombaton az MTI-t, miután a Budapest-bajnokság befejezésével véget ért az idei olimpiai játékokra selejtező versenyek.

 

„A magyar olimpiai csapat legnagyobb sportági különítménye a miénk lesz” – hangsúlyozta a főtitkár. Kitért rá, hogy a csapathoz tartozik a nyíltvízi úszók közül Gercsák Csaba is, míg Risztov Éva a 10 kilométeres maratoni szám mellett – 50 méteres uszodában – 400 és 800 méter gyorson is rajthoz áll.

„Az úszóválogatott létszáma szombaton nőtt 31 fősre” – tette hozzá Kiss László szövetségi kapitány. Elmondta, hogy a Komjádi uszodában próbálkozók közül az utolsó napon Kádas Viviennek sikerült megúsznia az olimpiai B szintet, méghozzá 200 m gyorson, így Joó Sára mellett ő lett a másik tartalék a 4×200 méteres női gyorsváltóban. „A nemzetközi szövetség a jövő héten véglegesíti a londoni indulók névsorát, és a 18 A szintesünk, továbbá Gercsák mellett 12 B szintes úszónk tekinthető biztos londoni szereplőnek, s hozzájuk jöhet 32. tagnak Szekeres Dorina, akinek az időeredménye még elég lehet ahhoz, hogy a FINA jóváhagyja az indulását.”
A főtitkár beszámolója szerint szombaton elnökségi határozat született arról, hogy a MOB-nál megpróbálják elérni: emeljék meg a Londonba utazó úszócsapatot elkísérő edzők számát.