További bővítést tervez  Európában a Kia. A cég Magyarországra csábítására hamarosan Dél-Koreába utazik egy Matolcsy György vezette delegáció a kormány képviseletében, értesült a Magyar Hírlap.

 

Tovább kívánja bővíteni európai gyártókapacitását a dél-koreai Kia, 3-4 ezer dolgozót foglalkoztató, új telephelyet akar alapítani a cég. Annak érdekében, hogy Magyarországon épüljön meg az új üzem a vállalat vezetőségét hamarosan, valószínűleg az Országgyűlés tavaszi ülésszakát követően keresi majd fel a kormány képviseletében a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által vezetett tárgyalódelegáció.

Ha a Kia Magyarországon létesít új összeszerelő csarnokot, jelentős állami támogatásban részesülhet. A Kia esetében is elképzelhető, hogy kiemelt állami támogatású projektként valósulna meg a beruházás – csakúgy mint a Mercedes kecskeméti gyára, vagy éppen a jelenleg épülő új Audi- és Opel-gyárak Nyugat-Magyarországon.

A Kia már 2008-ban is érdeklődést mutatott Magyarország iránt, de a világgazdasági krízis elmosta a terveket. Olyannyira, hogy 2009-ben vissza is fogta termelését a dél-szlovákiai, Zsolna mellett alapított motorgyárában a dél-koreai cég. Egyébként a Kia Motors Slovakia, amely északi szomszédunk harmadik legnagyobb exportőre, 2006-ban telepedett le Zsolna közelében.
Mind a 2010-es, mind pedig a 2011-es európai termelési adatok a Kia újbóli felfutását erősítik meg. A friss számok alapján már le is gyártotta egymilliomodik autóját Szlovákiában.

A koreai tulajdonú autógyár termelésének 99 százalékát külföldön értékesíti, míg egy százalékot Szlovákiában. A legyártott gépkocsik 25 százalékát Oroszországba, tíz százalékát Németországba, nyolc százalékát Nagy-Britanniában, hat százalékát Spanyolországban és öt százalékát Olaszországban értékesítik.