Schüssel: Orbánék jó irányba haladnak

Orbán Viktor kormánya, bár követ el hibákat, alapvetően jó irányba halad, mondta a Nemzeti Érdek című, a kormány elmúlt két évét értékelő konferenciát megnyitó beszédében Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár. A jó irány szerinte az, hogy a kormány a hazafiság, a nemzeti összetartozás érzésére koncentrál. „Az jó, ha az érdemi kritikákra reagálnak, és kijavítják a hibákat. De az irány jó, haladjanak az útjukon” – üzente a kormánynak Schüssel, aki Orbánra előadásában rendszeresen Viktorként hivatkozott.

 

Schüssel emellett arról beszélt, hogy a kormány első két éve tumultus volt, hiszen a világban is rengeteg minden történt a gazdasági válságtól az arab forradalmakon át a természeti katasztrófákig. A gazdasági problémákra szerinte megoldást a szabad piac jelenthet.

Növekedés kell, de a nökvekedés nem finanszírozható újabb hitelektől, mert az az út fenntarthatatlan. Így tényleges növekedést csak a piacok megnyitásával lehet elérni.

„Nyissák meg a piacaikat, minden tekintetben, a közbeszerzésekben is” – mondta Schüssel, aki szerint Magyarország és Ausztria számára az egyetlen kiút a még szabadabb piac lehet. Erre jó példa szerinte, hogy míg a rendszerváltás után a kereskedelmi mérleg egyértelműen az osztrákok felé billent, a piaci nyitással a mérleg kiegyensúlyozódott, és akár Magyarország felé is billenhet.

Ezen kívül még a középosztály fontosságáról is beszélt, mert a középosztály a jobboldal természetes bázisa. Bírálta a baloldali, állami újraelosztáson alapuló modelleket, mert az újraelosztás, a jóléti állam baloldali modellje fenntarthatatlan-írja az index.hu