Több száz méter rézkábelt lopott  három férfi Tiszaújváros és Mezőcsát között, a gyanúsítottakkal szemben eljárás indult – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
Egyedné Novodonszki Éva elmondta: a tiszaújvárosi rendőrkapitányság egyik osztályvezetője rutinellenőrzés során, egy külterületi erdős, bokros részen figyelt fel egy elhagyatottnak tűnő személyautóra, a nyitott jármű ülésén munkásruhákat, kesztyűket látott.

A kiérkező járőrökkel átvizsgálták az autót és a közeli környéket. A gabonaföldön több száz méternyi rézkábelt találtak szétvágva, összegöngyölten és ragasztószalaggal összekötözve, a helyszíntől nem messze pedig a földhöz lapulva három férfi rejtőzködött.

A 40 éves kesznyéteni, a 27 éves polgári és a 34 éves tiszaújvárosi férfit előállították, velük szemben lopás gyanúja miatt indult eljárás.