Illegális fegyverek a borsodi Jobbikban?

A Rongyosok Kulturális  Hagyományőrző Egyesületének alapító elnöke Ambrus Zoltán. Az Ambrus tulajdonában lévő boldvai Batta tanyán – ami egyúttal a szervezet székhelye is – a rendőrség már 2009 tavaszán több tucat fegyvert foglalt le. Azokról hivatalos fegyverszakértő állapította meg, hogy „speciális tudás nélkül könnyen éles lőfegyverekké alakíthatóak”. Az annak idején indult eljárás jelenleg bírósági szakban van.

 

Ambrust már évekkel korábban, 2000-ben 1 év 4 hónap börtönbüntetésre és a közügyektől való eltiltásra ítélték többek között „robbanóanyaggal, robbanószerrel való visszaélés bűntette, és lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntette” miatt.

Úgy tudjuk, a Rongyosok Kulturális Hagyományőrző Egyesülete rendszeresen tart katonai jellegű kiképzéseket és egyenruhás rendezvényeket. A szervezet úgynevezett Szent László tagozata idén február tizenegyedikén a „Börzsöny Akciócsoport” szervezésében részt vett a Kitörés névre keresztelt túrán. Erről egy aktivista így számolt be egy radikális portálon: „Egyesületünk katonai hagyományőrzés céljából részben korhű öltözetben, felszereléssel és kiegészítőkkel teljesítette a szervezők által meghatározott útvonalat. A Kapisztrán térről mintegy 70 fővel indultunk, és igen ütős volt a nótaszóval való kivonulásunk. Egyesületünk elhelyezte az emlékezés mécseseit a Budai várban és az útközben található katonasírokon is… Dicsőség a Hősöknek! Kitartás!”

 

Ambrus néhány hónapja átadta Endrésik Zsoltnak a Rongyosok Kulturális Hagyományőrző Egyesülete vezetését. A miértről Ambrus lapunknak így nyilatkozott: „Az egyesület elkezdte túlnőni magát. Zsolt mégiscsak országgyűlési képviselő, jobban át tudja fogni a szervezetet. Az én képességeim már nem voltak alkalmasak, hogy csináljam, megmaradtam ilyen fegyverekkel foglalkozónak.”-írja a hir24.hu