A jövőben tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást – lényegében adót – fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok – derül ki egy kedden megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás.

 

A kormány az építési törvény módosításával bevezetné az értéknövekedési hozzájárulást, amit az ingatlantulajdonosoknak kellene megfizetniük az eladás után – derül ki a kormány holnapján kedden megjelent tervezetből.

Az előterjesztés szerint, ha a helyi építési szabályzat megalkotása, módosítása eredményeként a hatálya alá tartozó területen lévő telkek, épületek forgalmi értéke emelkedik, akkor a növekedés legfeljebb tizedét a települési önkormányzat elvonhatja. A terhet csak akkor vetheti ki az adott önkormányzat, ha a helyi építési szabályzat elkészítésével párhuzamosan az érintett területre elkészíti az ingatlanérték-katasztert a vonatkozó jogszabályok alapján.

Az értéknövekedési hozzájárulás bevezetését a tervezet azzal indokolja, hogy „az önkormányzat településrendezési döntései következtében, közpénzek révén a magán-ingatlanvagyonban bekövetkező értéknövekedés meghatározott mértékű elvonásával és az önkormányzat költségvetésébe történő visszajuttatásával lehetőséget teremt közcélú fejlesztésekre”.