Zuhany alatt halt meg a norvég úszósztár

Huszonhat éves korában meghalt Alexander Dale Oen, a norvég úszósport kiemelkedő alakja, aki Gyurta Dániel egyik legnagyobb vetélytársa is volt az utóbbi évek világversenyein.

 

A 100 m mellen tavaly vb-aranyérmes, a 2008-as pekingi olimpián második, 200-on kétszeres Eb-ezüstérmes Oen tragédiájáról Gyárfás Tamás, a hazai szövetség elnöke, az Európai Úszó Liga (LEN) alelnöke – mint a LEN kommunikációs vezetője – tájékoztatta az MTI-t kedden.

„Az olimpiai esélyesnek számító norvég fiú az Egyesült Államokban, arizonai edzőtáborozás közben hunyt el, tréning után, a zuhany alatt találtak rá holtan” – mondta Gyárfás.

A Norvég Olimpiai Bizottság közlése szerint Oen halálát hirtelen szívmegállás okozta. Ő volt az északi ország egyik legnagyobb éremesélyese a július 27-én rajtoló londoni ötkarikás játékokon. „Hirtelen, minden előjel nélkül hunyt el, helyi idő szerint hétfőn este, a flagstaffi edzőtáborban” – írta közös közleményében az olimpiai bizottság és a Norvég Úszó Szövetség.

Ola Ronsen, a csapat orvosa szinte azonnal a helyszínen volt, és a mentő is gyorsan megérkezett, de Oen életét már nem tudták megmenteni. „Őszinte részvétem a családjának, együtt érzek velük. – mondta Per Rune Eknes, a helyi úszó szövetség elnöke. – Ez Norvégia úszósportjának legnehezebb napja.”