Közel 70 hektár területen égtek fák , cserjék hétfőn délután a Bükk-fennsíkon, Nagymezőn. Mivel bűncselekmény gyanúja merült fel, ezért tűzvizsgálati eljárás indult az ügyben.

 – Hétfőn nem sokkal délután fél 3 előtt érkezett a riasztás, miszerint Nagymező, a Bükk-fennsík nagy része ég – tudtuk meg Rinyu Zsuzsanna megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől. – Ötven hektár védett, míg közel 20 hektár fokozottan védett területen égett a növényzet. Az oltásra egy miskolci egység mellett a szilvásváradi és a bélapátfalvai önkéntes tűzoltók siettek, akik háromnegyed hétre megfékezték a lángokat. A tűzzel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merült fel, ezért tűzvizsgálati eljárás indult.

Kedd délelőtti ottjártunkkor is több helyen füstölt néhány fa és bokor, és bizony a viharos szelet a helyszínen érzékelve kijelenthetjük; csoda, hogy nem történt nagyobb tragédia, és nem terjedt át az erdőre a tűz. A pusztítás így is látványos, ám a hozzáértők szerint néhány hét múlva a természet visszafoglalja Nagymezőt és igazi tavaszi pompájában ragyoghat majd a fennsík.
Rinyu Zsuzsanna ugyanakkor ismét felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is tűzgyújtási tilalom van érvényben. Ennek ellenére csak hétfőn Borsodban 89 vonulása volt a tűzoltóságnak, amelyből 85 alkalommal tűz miatt kellett mentenie a lánglovagoknak.

www.boon.hu