A hírek szerint végül is  a felújított Várbazárban kap majd helyet a magyar rock múzeuma, amely egyébként évek óta készülődik az egykori borsodi Woodstockban, Miskolcon. Somló Tamás LGT-s dzsekije, Charlie trombitája és más rockereklye az ottani egyetemi fűtőműben tervezett rockmúzeumban vár kiállításra. Bazárock háború kezdődhet.  
Kiemelt beruházásként kezelik végre a huszonnyolc éve pusztuló és egykoron a legendás Budai Ifjúsági Parknak is helyet adó Várbazárt. Úgy tervezik, hogy a választások évére – mikor máskor – felújítva átadják, s benne lesz majd a rockmúzeum is. A műfaj hazai skanzenjének felépítését már Miskolc is tervezte az Európa Kulturális Fővárosának címének elnyeréséhez írt pályázatában, sőt a város önkormányzata Benkő László, Bródy János és Zorán közreműködésével egy alapítványt is létrehozott a könnyűműfaj emlékeinek e tárházára. Az eredeti helyszín a lillafüredi sziklabarlangba telepített egykori légvédelmi bázis lett volna, végül a hajdanvolt miskolci egyetemi fűtőművek épületét szemelték ki a Kelet-Európai Rock Múzeum néven is emlegetett intézménynek.

 

Már a kegytárgyak gyűjtésért is elkezdték, egy tabáni koncerten például Somló Tamás egy LGT-s dzsekijét, Charlie pedig az 1967-es Decca együttesben fújt trombitáját adta át személyesen az akkori kulturális miniszternek, Hiller Istvánnak. Később Cipő ajánlotta fel egyik zongoráját a múzeum gyűjteményébe. Miskolcnak a követendő példát amerikai testvérvárosában, a Clevelandban felépült Halhatatlanok Csarnoka jelentheti. Simonyi András volt amerikai nagykövetünk ennek az anyagából tervezett kiállítást a budapesti Műcsarnokban, elhozták volna John Lennon pszichedelikus mintázatú Rolls-Royce-át, Janis Joplin Porschéját. A terv meghiúsult, tavaly ősszel Simonyi András a KOGART-ban az amerikai hippikorszak plakátjaival, Jimi Hendrix fellépő ruhájával, kézirataival vigasztalta a műfaj magyar híveit.

Van nálunk némi zűrzavar rockmúzeum ügyben (is). Sokáig budapesti, belvárosi szórakozóhely üvegvitrinjeiben lehetett fellépő ruhákat, hangszereket látni, egy fotókból, cikkekből, lemezekből álló rocktörténeti magángyűjtemény roadshow-zik az országban, Schuster Lóránt viszont P. Mobil együttesének relikviáiból a felvidéki Nyitragerencséren nyitott múzeumot.

Most Budapest és Miskolc vetélkedik majd, hol legyen a Nemzeti Rock Múzeum. Már csak rutinból is ez lesz a neve. Az előbbi mellett szól, hogy az Ifipark a beathistóriánk kitörölhetetlen emlékhelye, de az utóbbiban rendezték 1973-ban az első magyar popfesztivált, ez volt a „kis magyar Woodstock”. A döntésbe nyilván a politika ebbe is beleszól majd.

Miután a „konzervatív ikon” is megkapta a Kossuth-díjat, efelől kétségünk sem lehet. http://www.mixonline.hu