Szlovákiában egy kezdő orvos fizetése 1400 euró , Németországban 3800, Dániában közel 6000 euró – a magyar rezidensek fizetése a kedden bejelentett közel 50 százalékos béremeléssel 700 euróra, azaz bruttó 200 ezer forintra emelkedik. Ennek a bérnek kellene olyan vonzónak lenni, hogy a fiatal magyar orvosok itthon maradjanak.

 

A kedden bejelentett béremeléssel nettóban 40-45 ezer forinttal emelkedik az orvosok bére. Jól fog jönni, hogy július-augusztus körül az orvosok egy összegben kapnak meg kb. 240 ezer forint plusz pénzt, hiszen az emelést januárig visszamenőleg fizetik ki nekik.

A 40 ezer forintos többlet egy 80-100 ezer forintot kereső kezdő orvos életében igenis sokat jelent. Nem véletlen, hogy ezt a lépést a kormányt tömeges felmondással fenyegető Magyar Rezidens Szövetség vezetője is az első pillanattól jelentősnek nevezte, még ha az emelés el is marad követeléseiktől. A rezidensek ugyanis azt a célt fogalmazták meg, hogy az orvosok fizetése érje el a nemzetgazdasági átlagkereset háromszorosát, a fiataloknál nettó 200 ezerre, a régebb óta a pályán lévőknél nettó 300 ezerre emeljék a fizetéseket. Csak így tudnának az itteni keresetek valahogy versenyképesek lenni a nyugat-európai bérekkel, még ha továbbra is jelentősen elmaradnának azoktól.

A kormány nem százalékos emelést választott, hanem a béremelésben részesülő orvosok mintegy 80 százalékának egységesen havi bruttó 65 ezer forintos emelést ad. Ezzel a fiatal orvosoknál arányában jóval nagyobb mértékben emelték a béreket (48 százalékkal). Ez érthető, hiszen a tét az, hogy ők maradnak-e Magyarországon vagy máshol keresik a boldogulásukat.

A mostani, a költségvetésnek 30,5 milliárd forintjába kerülő bérfejlesztés így is alig-alig csökkenti a magyar orvosfizetések súlyos lemaradását Európában. Legalábbis a bruttó kb. 220 eurós emelés a trendeken alig változtat. index.hu